Képviselőházi irományok, 1881. XIII. kötet • 426-495. sz.

Irományszámok - 1881-440. Az állandó pénzügyi bizottság jelentése, „az 1881. évi IV. t.-cz. hatályának a kávéfogyasztási adóra nézve megszüntetéséről és a czukor- és sörfogyasztás megadóztatására vonatkozó határozmányainak módositásáról” szóló törvényjavaslatról

7S 440. szám. Még csak a jövőre sem merünk következtetésekkel elö'állani; csak azt állítjuk, hogy eddigi adataink a szorgalom csökkenését, a fogyasztás apadását nem bizonyítják és hogy a zárt városokra nézve nem következtek be azon hátrányok, melyekről már mint tényekről beszélnek a kérvényezők. És remél­jük, hogy főleg a kávé megadóztatásának elestével, nem is fognak azok bekövetkezni; mert ezen tétellel esik el a főinger és főtényező, mely az 1881: IV. t.-czikk hatályának kijátszására, illetőleg a zárt és nyilt városok között egyenlőtlenné, igazságtalanná tételében nyilvánult. A mi a czukoradó tételének emelését illeti, tekintettel arra, hogy ez minimalis tételekre oszlik fel akkor, midőn az adózók, mint fogyasztók által fizettetik, tekintettel arra, hogy a czukor ára, különben is az utóbbi időben sokkal kisebb lett, mint előbb, tekintettel arra, hogy a répaezu­' korgyártás rohamos fejlődése következtében keletkezett verseny csaknem bizonyossá teszi, hogy annak ára állandóan és magasan emelkedni nem fog és igy az adóval együtt sem éri el távolról sem azt a magasságot, melyen adó nélkül, egy pár év előtt állott: annak 1 frttal emelését, a mivel együtt az adó, még mindigaz értéknek alig 10 százaléka, elfogadásra ajánljuk. Még minimalisabb téte­lekre oszlik fel a söradónak 50 krral emelése, és minthogy az adónak a gyártás fejlődésére akadá­lyozó hatása — mint fentebb láttuk — nem volt, ezt is elfogadásra ajánljuk. Azonban az adótételekkel kapcsolatban kell kiemelnünk a törvényjavaslat egy intézkedését, melyen módosítást indítványozunk. A törvényjavaslat ugyanis az adóvisszatérités tekintetében lénye­ges javításokat tartalmaz, főleg a nyilt városokra nézve, melyeknek szintén megadj a a visszatérítést ugy az adó alá tartozó területen való forgalomra, mint az adó alá nem tartozó területre kivitt mennyiségre nézve. Csak a kiviteli jegyzék vezetéséhez és a kiszállított mennyiség (bizonyos minimalis, alább tárgyalandó mennyiségen felül) bejelentését és annak az illető küldetési helyen adó aló bejelentésé­nek 60 nap alatti kimutatását tűzi feltételül azoknak, kik az adóvisszatériiésben kívánnak részesülni. Midőn a visszatérítésnek úgyszólván általánosításával a gyarmatárúkereskedők kívánsága teljesíttetik és a forgalom, valamint megadóztatás egyenlővé tétele (zárt és nyilt városokban) czé­loztatik, egyszersmind indokolt az, hogy a fentebbi feltételek az ellenőrzés érdekében megkövetel­tessenek, melyek által úgyszólván a kereskedők lesznek a törvény végrehajtásának — saját érde­kükben — ellenőrei. De szükségesnek tartottunk két módosítást. Ezek a részletekre tartoznak ugyan, de a dolog kapcsolatánál fogva itt adjuk azokat elő. Egyik az, (5. §.), hogy a czukor és czukorka­árúk adóvisszatéritését egyformán az egész 4 frtos adótételben véljük megállapitandónak; nem ugy, mint a törvényjavaslat a czukorka-árúkra nézve 3 frt 33 krban. Mert ennek intézkedése azon feltevésre van alapítva, hogy a czukorka árúkhoz sokkal kevesebb czukor kell, mint a mennyit nyomnak. Pedig a mintegy 150 ilynemű árú közül csak egy párból állíttatik a fel­használt czukornál elő nagyobb mennyiség, de ennek megfelelőleg fordul elő több árúczikk, mely­ből kevesebb állitható elő, mint a gyártására felhasznált czukor mennyisége. így tehát indokolt­nak tartjuk az adóvisszatéritést az egész adótételben szabni meg. Azonban e kedvezményt szükségesnek tartjuk azon feltételhez kötni, hogy az illető árú sulypatot és földlent ne tartal­mazzon. Mert ezen, az egészségre veszélyes elemeknek a fogyasztási czikkekben előfordulniok egyáltalában nem lenne szabad. De ez külön törvény feladata. Arról azonban (örülve, hogy egészségügyi szempontból is hasznos intézkedés tétetik) az adótörvényben is kell intézkedni, hogy czukoradó-visszatéritésben ne részesüljön olyan árú, mely czukron kívül nagy mennyiségbem egyebet tartalmaz, már pedig a hamisított czukorka-árúkat nagy mértékben szaporítják épen súlypáttal és földlennel. A másik módosítás, mit javasolunk, áll abból (7. §.), hogy a bejelentés alá kerülő meny­nyiséget a czukorra és czukorka-árúkra mindenütt egyforma súlyban kívánjuk megszabni, hogy a.

Next

/
Oldalképek
Tartalom