Képviselőházi irományok, 1881. XII. kötet • 354-425. sz.
Irományszámok - 1881-358. Törvényjavaslat, a császári királyi szabadalmazott osztrák államvaspálya-társulattal 1882. évi junius hó 8-án kötött szerződés és az ennek 4-ik czikke értelmében kibocsátandó engedély-okmány beczikkelyezéséről
38 358. szám. következtében a társulat érdekei sok és igen fontos tekintetben ellentétbe jöttek az ország érdekeivel s a kormánynak ezen érdekek által vezérelt vasúti politikájával, mely oda volt irányozva, hogy az ország fővárosa egyúttal a hazai vasúthálózatnak is központjává tétessék, s hogy az innen kiágazó fontosabb forgalmi irányokra az államnak döntő, vagy legalább szabályozó befolyás biztosittassék. Az 1867. évi kiegyezés ezen, az ország gazdasági önállóságára hátrányos helyzetet meg nem szüntette; mert az emiitett visszásságok, mint a melyek a társulat szerzett jogain alapultak, tisztán közjogi úton nem is voltak orvosolhatók. Az 1867. évi XII. t.-cz. 65. §-ában azon megállapodás foglaltatik, hogy a két kormány közti szabad egyezkedés útján határoztassék el, >hogy melyek azon vasutvonalak, melyekre nézve mindkét Jél érdekében közös intézkedések szükségesek, és hogy ezen közös intézkedések mennyire terjedjenek; minden egyéb vasúti vonalak fölött kizárólag azon ministeriumot és országgyűlést illetvén az intézkedés, melynek területén ezek keresztül mennek". A törvény ezen határozata folytán 1868. évi J£ li ™ t 2 a \--én kötött ideiglenes vasúti egyezmény az állami fenhatósági és föfelügyeleti jog gyakorlását kivétel nélkül valamennyi vasutakra kizárólag azon államnak tartja fenn, melynek területén ezen vasutak, illetőleg vasúti vonalak fekszenek s a közös vasutakra nézve is csupán az intézkedési jogot szorítja meg, s ezt is csak az illető vállalat pénzerejét vagy hitelét nagyobb mértékben igénybe vevő rendszabályok, valamint az üzletszolgálati utasítások tekintetében, mint melyekre nézve az emiitett egyezmény a két kormány egyetértőleges intézkedését köti ki. Kétségtelen tehát, hogy ámbár az 1867. évi törvények arra, hogy az osztrák államvasuttársulat tizeménél fenforgott visszásságok orvosoltassanak, a magyar kormánynak tért és módot nyújtott; tényleg azonban ezen visszásságokat meg nem szüntette és mint fennebb emiitettük, meg nem is szüntethette. Az ország ennélfogva méltán a leghatározottabban ellenezte azt, hogy a belgrád-zimónyi csatlakozás is az osztrák állam vasút-társulatnak engedélyeztessék, habár ezen csatlakozás a nevezett társulat vonalairól legrövidebb úton s a kincstár megterhelése nélkül lett volna biztositható s tényleg is a társulat mindent elkövetett arra, hogy ezen fontos csatlakozást megnyerhesse, mely körülmény lényegesen hozzájárult ahhoz, hogy a keleti csatlakozás kérdésének megoldása az ország és a monarchia hátrányára oly sokáig elhúzódott. Nem csekélyebb volt a társulattal fenforgott ellentét az ország által már oly régóta sürgetett második budapest-bécsi, illetőleg nyugati összeköttetés tekintetében is, a mennyiben nemcsak hogy az osztrák államvasut-társulattal érdekösszeköttetésben levő jelentékeny pénzintézeteknek részint visszavonulása, részint pedig kizárása nagy mértékben közreműködött arra, hogy a nevezett társulat budapesti-marcheggi vonalának ezen versenyiránya eddig nem volt létesíthető, hanem ezenfelül még a Budapestről nyugat felé építendő vasút természetes folytatását képező újszőny-bécsi vonal is ugyanazon társulat birtokában feküdt. Az által továbbá, hogy a tiszavidéki vasuttársulat a budapesti összeköttetésről szerződésileg lemondott, ezen vasút czeglédi beágazásának következményekép Magyarországnak egész keleti fele, Erdélylyel együtt, részint közvetlenül, részint közvetve az osztrák államvasút hatalmi körébe esett s az ország ezen részeiben állami biztosítás mellett épült összes vasutak nemcsak, de a magy. kir. államvasuthálózat keleti vonalai is a nevezett vasút táppályáivá váltak; sőt az által, hogy a társulat az aradtemesvári vasútnak összes czímleteit megvásárolta, a ruttka-predeáli iránynak versenyképessége még azon esetre is kérdésessé tétettett, ha az államnak ezen vonalirányra egész hosszában döntő befolyást sikerült volna szerezni. Mindezen visszásságoknak akár barátságos, akár hatalmi úton leendő megszüntetését a kormány vasúti politikája legfőbb problémájának kellett, hogy felismerje, és pedig annál is