Képviselőházi irományok, 1881. IX. kötet • 303-351. sz.

Irományszámok - 1881-325. „A köztisztivselők minősitéséről” szóló törvényjavaslat tárgyalására kiküldött bizottság jelentése

134 325. szám. felhatalmazást adni és megnyugvást lelt a ministerelnök azon ismételt kijelentésében, hogy a közigazgatási tanfolyam berendezése nem a kormány egyoldalú rendelkezése, hanem a törvényhozás utján fog szabályoztatni. Az 5-ik §-nál szükségesnek találta a bizottság, hogy abban az állami számvevőszék tiszt­viselőinek minősítése is szabályoztassék, minek folytán ugy a kormány, mint az állami szám­vevőszék elnökével egyetértöleg állapíttatott meg: hogy az állami számvevőszéknél alkalmazott tisztviselőknél fel a számvevőszéki tanácsosig ugyanazon minősítés kívántatik meg, mely a ministeriumoknál a központi igazgatás fogalmazási szakánál alkalmazott tisztviselőktől fel a ministeri tanácsosig bezárólag megkívántatik, azon további rendelkezés felvétele mellett, hogy az állami számvevőszéknél alkalmazott tisztviselőktől az államszámviteltanból letett vizsga iga­zolása is követeltetik. Szükséges volt azonban, hogy a bizottság által előterjesztett szövegezés I. 4. pontjában foglalt kivételes rendelkezés kiterjesztessék az állami számvevőszékre is azon teendők ellátására nézve, melyeknél különleges szakképzettség igényeltetik. A törvényhatósági tisztviselőkre vonatkozólag lehető félreértések elkerülése végett szük­ségesnek találta a bizottság az általa előterjesztett szövegezés IV. pontjában határozottan kijelenteni, hogy az itt szabályozott köztisztviselői minősítés ugy a valóságos, mint a tisztelet­béli állásokra nézve megkívántatik. Annak megemlítésével, hogy a bizottság czélszerűnek vélte a főváros és a törvény­hatósági joggal felruházott városok tiszti személyzetének minősítésére vonatkozó rendelkezése­ket külön-külön pontokba foglalni, egyúttal megjegyzi a bizottság, hogy a városi tanácsnoki állások minősítésénél tekintettel kellett lenni az autonóm városi közigazgatásnak többnyire jelentékeny gazdasági körére s ezért csakis a fővárosi, és itt is csak a jogi és közigazgatási szakosztályok élén álló tanácsnokokra nézve állapíttatott meg a jogszaki minősítés. Az árvaszéki elnök és ülnökök egyenlő minősítéseként a bizottság a jogtudományi államvizsgának sikeres letételét ajánlja megállapittatni azon megszorítással, hogy e rendelkezés csak a törvényhatósági árvaszékekre vonatkoztassák. Önkényt értendő e mellett, hogy a rendezett tanácsú városok és más nagy községek árvaszéki szervezetére vonatkozólag az 1877: XX. tör vény czikk rendelkezései változatlanul fentartatnak. Az elméleti képzettséget feltétlenül megállapító rendelkezés lényeges enyhítéséül szol­gál ezen 5-ik §. utolsó bekezdése, mely a köztisztviselői szolgálat alsóbb fokozataiban is időt enged, — habár természetszerűen a czél veszélyeztetése nélkül csak korlátolt időt engedhet a szabályszerű államvizsga letételére. A községi, illetőleg körjegyzőkre nézve, tekintve hivatásuknak mindinkább növekedő fontosságára, a bizottság kielégítőnek nem találta az 1871: XVIII. t.-cz. rendelkezéseinek fen­tartását; hanem egy külön álló új §-ban (6. §.) foglalta össze a ministerelnök hozzájárulásával megállapított előterjesztését. A bizottság ugyanis az 1871: XVIII. t.-cz.-ben előirt u. n. jegyzői szigorlaton kívül szükségesnek találja az ezen vizsgára bocsátás feltételéül bizonyos közép­iskolai minősítést s legalább egy évi segédjegyzöi gyakorlatot megállapítani. Ezen rendelkezés lehetőleg megfelel maguk a községi és körjegyzők által kifejezett kívánalomnak, a mennyiben ugyanis a ministerelnök részéről közöltetett a bizottsággal a községi és körjegyzők országos egyletének hozzá intézett kérvényében kifejezett azon óhajtás, melyben a jegyzői vizsgára bocsátás feltételéül a középiskolai érettségi vizsga letétele kívántatik. A bizottság azonban tekintetbe véve az ország különböző részeiben fenforgó közművelődési viszonyokat, elégséges­nek tartja a hat gymnasiumi vagy reáliskolai, avagy a polgári iskolák 6 osztályának, vagy valamely ezen középtanodákkal egyenrendü kereskedelmi iskola, vagy végre megfelelő katonai tanfolyamnak sikeres végeztét. És itt egyúttal megemlitendőnek tartjuk, hogy ezen rendelkezés­sel a kolozsvári, aradi és debreczeni kereskedelmi és iparkamara, úgyszintén a polgári iskolai országos tanítói egyesület, a Kassa sz. kir. város polgári iskolái igazgatóságának és a nagy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom