Képviselőházi irományok, 1881. VI. kötet • 117-169. sz.
Irományszámok - 1881-148. Törvényjavaslat, a közadók kezeléséről
194 148. szám. által hozott végzés érvényre emelkedik és^rc elmarasztalt közegnek azzal a megjegyzéssel adandó ki, hogy az elmarasztaló végzés ellen — annak vételét követő naptól számítandó három nap alatt — felebbezéssel élhet: az a) alatti esetben a pénzügyi igazgatósághoz; a b) alatti esetben a pénzügyministerhez. A felebbezés a kir. adófelügyelőnél nyújtandó be. Ha a közigazgatási hatóság a felelősség alkalmazását kimondó végzéshez hozzá nem járul, és ebbeli nézetét a fent jelzett nyolcz napi határidőn belül a pénzügyi hatósággal közli, a felelősség alkalmazását kimondó végzés véghatározat hozatala végett 3 nap alatt felterjesztendő : az a) alatti esetben a pénzügyigazgatósághoz, a h) alatti esetben a pénzügyministerhez. Az ily esetekben hozott határozat ellen felebbezésnek helye nincs. Ha a pénzügyigazgatöságtól, illetőleg a pénzügyministeriumtól a végzés felküldésétől számitandó 8 nap alatt válasz nem érkezik, a felelősség alkalmazását kimondó végzés érvénybe lép. 5. a 30. §. értelmében alakítandó felszólamlási bizottság elnökét és elnök helyettesét, a pénzügyminister nevezi ki; 1876: XV. t. ez. 84. §. 3. pontja. 6. a 14. és 97. §-okban, valamint 1876: IV. t.-cz. 19. és 20. §-aiban emiitett esetekre nézve, a Horvát-Szlavonországokban érvényben levő büntető törvény ide vonatkozó rendelkezései mérvadók; 7. az adóvégrehajtás foganatositására a kir. adóhivatalok, illetőleg az állami végrehajtók vannak hivatva: a) azon adózók ellen, kik adójukat a kir. adóhivatalnál fizetik, kivétel nélkül; b) azon adózók ellen, kik adójukat a községnél fizetik, a 81. §-ban emiitettesetben; 8. az adótörvények és szabályok elleni kihágások büntetésére az 1871: LXIV. t.-cz. alapján az ez országokban fennálló pénzügyi törvényszékek illetékesek. 1876: XV. i-cz. 84. §. 5. pontja.