Képviselőházi irományok, 1881. V. kötet • 40-116. sz.

Irományszámok - 1881-64. Törvényjavaslat, a fiumei kikötő II. számú rakpartján tervezett árúraktár épitésére felveendő kölcsönről

74 64. szám. Melléklet a 64. számú irományhoz. Indokolás, „a fiumei kikötő II. számú rakpartján tervezett árúraktár épitésére felveendő kölcsönről" szóló törvényjavaslathoz. Fiume kikötőjének forgalma, különösen az > Adria* gőzhajózási társaság rendes menetei folytán nagy mértékben emelkedett. Az emelkedő forgalom okvetlenül megkiváuja, hogy a nagyobb mérvben érkező árúk elegendő és alkalmas tárházakban raktárolhatók legyenek. És e tekintetben Fiúméban még nagy a hiány, kitűnt ez kivált az idei nyár folyamában. Július közepétől aug. végéig ugyanis a rendes kiviteli' czikkeken kivül mintegy 1700 waggon repcze érkezett Fiúméba, holott a vasúti és kikötői tárak együtt csak 400 wag­gon rakomány árú befogadására képesek, ugy hogy a vasút hosszában a vágányokon, sőt a főbb állomásokon is halmozódtak össze a megrakott vasúti kocsik. A tárházak szíík volta az árúknak a hajókra való berakodásánál tetemes zavarokat okozott, mert eltekintve azon veszte­ségektől, melyek az elkerülhetlen elkésésekböl a kiszállítókra háramlottak; a helyi raktári költségek már azért is növekedtek, minthogy a gőzösök a kikötőben az árúkra hosszabb ideig várakozni voltak kénytelenek. A raktárak hiányának némi orvoslása végett kívánatos, hogy a II. számú rakparton építtessék egy alkalmas raktár, mely teljesen kiépítve 230 méter hosszú teret foglalván el, egy főépületből és 2 szárnyból állana és összesen 2200 waggon-rakomány számára adna helyet. Jelenleg azonban ezen raktárnak csupán egy szárnya lesz kiépítendő, mely a legégetőbb szükségnek megfelel, 700 waggon-rakomány számára szolgáltatván helyet és melynek építése néhány hónap alatt befejezhető. A fiumei tengerészeti hatóság által beterjesztett tervek és költségvetés szerint az épen emiitett építkezés mintegy 260,000 frtnyi költséget igényel; a szükséges pénzt a »Hazai első pesti takarékpénztár egyestilet« 57«°/o-08 kamatra oly törlesztési terv alapján kölcsönzi, hogy kamat és tőke törlesztés fejében 387* éven át a fennebbi összeg 67±°/o-a, vagyis 16,250 frt fizetendő. Ezen évenkinti részletfizetés az eddigi forgalom és a szedendő raktárilletékek alapján tett számítás szerint ugyanazon raktári illetékekből, esetleg a raktár bérletéből megközelítőleg fedezetét találandja. Budapest, 1881. évi deczember hó 3-án. Báró Kemény Gábor s. k., földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi minister.

Next

/
Oldalképek
Tartalom