Képviselőházi irományok, 1881. I. kötet • 1-36. sz.

Irományszámok - 1881-8. Törvényjavaslat, a gymnasiumi és reáliskolai oktatásról

8. szám. 65 — a törvény szentesítése után a szervezkedésre két évi időt engedve — s attól kezdve is háromszori, félévi időközönként történendő megintéstől teszi függővé: némely úgy felekezeti, mint törvényhatósági és községi középiskoláknak tagadhatatlanul silány állapota teszi szükségessé s indokolttá. Még ma is vannak 6 osztályú gymnasiumok 3—4, vannak négy-osztályuak % sőt egy rendes tanárral; vannak iskolák egyetlen vizsgált és képesített (okleveles) tanár nélkül; vannak, melyeknek helyiségei, fölszerelései, minden bírálaton alul állanak. S ily iskolák, akár a felekezetiség, akár a százados fennállás védpajzsa alatt, nyilvánossági jogot élveznek, bizonyítványaik államérvényességgel birnak, s a felsőbb osztályokba való felléphetesre, a legvirágzóbb középiskolán s a főiskolákon felvétetésre jogosítanak. A tudatlanság és fegyelmetlenség e búvó helyei a legszigorúbb felügyeletet és ellenőrzést teszik szükségessé! Fenállásuk sem az államnak, sem a társadalomnak nem használ. Létöket sem igazolja semmi. Még a népiskolákra talán alkalmazható azon mondás sem, „hogy a rósz iskola, s a legcsekélyebb mérvű tanítás is jobb a semminél." A közép és felró' oktatásnál határozottan az ellenkező áll. Helyesen mondja e tárgyról egy ismert szakférfiú: „Itt a felületes, hézagos, korlátolt tanultság szerzése, mind az egyénre, mind a nemzeti társadalomra . . . károsabb a teljesen tanulatlan maradásnál." Ily iskolák a mellett elzárják az utat, az azon községben vagy közeli vidéken lakóktól, a jobb iskolák felkeresésétől. Mindamellett sem éreztem indíttatva magamat, ily iskolák bezáratását s megsemmisítését hozni javaslatba. Elégnek tartottam a nyilvánossági jognak s az azzal járó előnyöknek megvonását igtatni reájok nézve törvényjavaslatomba, s még ezt a legkíméletesebb alakban — időt engedve nekik, illetőleg fentartó hatóságaiknak, a törvények megfelelő szervezkedésre. Úgy vagyok átalában meggyőződve, hogy csak a folytonos, éber és szigorú felügyelet tarthatja fenn a középiskolák azon magasabb szinvonalat, melynek fentartására, sőt fokozatos emelésére törekedni, a magyar közművelődés érdekében, a kormány első rendű kötelességei egyikének ismeri. Sőt úgy vagyok meggyőződve, hogy magoknak az autonóm iskoláknak is jól felfogott érdekében áll, ha — fájdalom — tagadhatatlanul megingott reputatiójuk ismét helyre állíttatik, s lábra kap azon meggyőződés, hogy a legfőbb felügyelet ébersége jövőre a hasonló visszaéléseket lehetetlenné teszi, vagy a lehetőségig korlátolja. A törvényjavaslat utolsó VII. fejezete a magán iskolákról szól, azokról t. i., melyek akár felekezetek, törvényhatóságok és községek, akár magántársulatok és egyesek által tartassanak fenn, nyilvánossági jelleggel nem birnak, s annálfogva sem érvényes bizonyítványokat ki nem állithatnak, sem érettségi vizsgálatokat nem tarthatnak. Nem ismerem félre s nem kicsinylem a magán-iskolák fontosságát. Egyfelől a nevelés követelményeit, az oktatáséival jobban egyesithetik a nyilvános iskoláknál. Másfelől a közoktatás terén netalán felmerülő új eszméknek és irányoknak, míg azok csak a kísérletek körében vannak, fejlesztésére s gyakorlati kipróbálására és alkalmazására, s ez által a verseny létesítésére, alkalmasabbak a nyilvános iskoláknál, melyeket kísérletek szinterévé tenni nem szabad, nem lehet. Magán-intézettől azonban többet nem követelhetünk, minthogy a középiskola ama mellőzhetlen elemi feltételeit, melyek azt a zugiskolától elválasztják, teljesítse; szellemi életét s működését illetőleg, saját érdekében van a szülők és közönség bizalmát megnyerni, oly eredmények által, melyek fölérjék azon előnyöket, melyeket csak a nyilvános iskola nyújt (az államérvényű bizonyítvány adhatásában stb.). Meg kell azonban a módot adni, egyfelől arra, hogy ha valamely magániskola, a nyilvános iskola követelményeinek megfelel, a nyilvánosság jogát kérhesse s megnyerhesse KÉPVH. IROMÁNY. 1881—84. I. KÖTET. 9