Képviselőházi irományok, 1878. XXV. kötet • 1105-1176. sz.

Irományszámok - 1878-1137. Az igazságügyi bizottság jelentése, „a kir. Curiának országos képviselőválasztási ügyekben való biráskodásáról” szóló, s a képviselőház által előzetes tárgyalás végett ezen bizottsághoz utasitott törvényjavaslat tárgyában

1137. szám. 157 *• §• Az eredeti javaslat 4. §-a, irálymódositásokkal; az igazságúgyministerium főfel­ügyeleti joga szempontjából tett azon hozzáadással, hogy az ügyrend és annak módositásai az igazságügyministeriummal is közlendők. 5. §. Ezen §. új. A judicatura egyöntetűsége szempontjából szükségesnek találtatott, a fel­merült elvi kérdéseknek a tanácsok teljes ülésében leendő eldöntését előirni és szabá­lyozni. A szöveg megfelel az új perrendtartási novella - javaslat 4. §-ában foglalt analóg intézkedésnek. II. FEJEZET. A kérvények. Ezen fejezet új. A B) alatt kifejtettek szerint a kérvények alaki kellékeit, az ott emiitett két kivétellel, ezentúl nem a ház, hanem a kir. Curia birálandja meg. S miután azok az 1874. évi XXXIII. t. cz.-ben szabályozva nincsenek, a jelen törvényben állapi­tandók meg. 6. §. A kérvények beadásának határidejére nézve az eddig fennállott szabály, t. i. a 30 napi határidő tartatott meg; mely határidő hosszabb csak azon esetben leend, ha a ház össze­jöveteléig az áltatános választások óta a 30 nap már eltelt. Ezen esetre nézve a kérvény elfogadására kijelölt első hatóság, — a korelnök — működésének egész ideje vétetett a kérvény beadási határidejéül. A korelnöknél tehát működésének egész tartama alatt kérvény nem adathatik be elkésetten, mert a 30 napot csak a ház megválasztott elnöke számitja. A biztositék letétele minden esetben feltételét képezvén a kérvény elfogadhatóságának, ennek hiánya miatt mind a korelnök, mind a megválasztott elnök a kérvényt visszautasítani teendőkkel tartozik. Megtartatott azon intézkedés, hogy a kérvény a képviselőházhoz intézendő, mert ennek kell első sorban tudnia, melyik tagja ellen van kérvény intézve s melyik ellen nincs. Ezen felül figyelembe kellett venni, hogy a kir. Curiának letéthivatala nincs, s hogy az eljárásból fel­merülő költségekre nézve, letéthivatalul a képviselőház pénztára, mely legalkalmasabb, s túlterhelve nincs. 7. §. A 6. és 7. §§-ok együtt tartalmazzák azon kellékeket, melyek a kérvények tekinte­tében a házszabályok 79. §-ában felsorolvák; azon különbséggel mindazonáltal, hogy 1. az e §-ban a) pont alatt emiitett követelmény a kellékek sorából kihagyatott, mert nem annyira kellék, mint inkább a czímnek meghatározása, mely nélkül a kérvény rendel­tetése helyére el sem juthat. 2. A g) pont alatti követelmény is elhagyandó volt, mert a kérvény és mellékletei másolatának hiánya esetében ezen másolatok a biztosítékot nyújtott kérvényezők költségén hivatalból pótolhatók és pótlandók. 3. Ellenben új kelléként felveendő volt a kérvény zárkérelmének formulázására vonat­kozó követelmény, mert a C) alatt indokolt változtatásnál fogva, a zárkérelem az elzárás és Ítélethozatal alapjául szolgál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom