Képviselőházi irományok, 1878. XXIII. kötet • 981-1043. sz.

Irományszámok - 1878-983. Az igazságügyi bizottság jelentése, „a polgári törvénykezési rendtartás tárgyában” beadott törvényjavaslatra

28 983. szám. detményi idézést eszközölt, az egész eljárás semmis, s felperes a költségek megtérítése mellett, 500 forintig terjedhető pénzbirsággal büntettetik. Ezen esetben az ítélet jogerőre emelkedése után, az eljárás semmisségének kimondása a meg nem jelent fél által kereset utján kérhető. Ezen kereset a per bíróságához, az itélet jogerőre emelkedésétől számitott 10 év eltelte előtt adandó be. De ha az itélet ezen 10 évi határidő eltelte után hajtatott végre: a semmi­ségi kereset a végrehajtásról való értesítéstől számitott 30 nap alatt még megindítható. A kereset felett a bíróság az előzetes per minőségéhez képest, sommás vagy jegyzőkönyvi tárgyalást rendel, és az esetleg szükséges bizonyítási eljárás után itélet által határoz. Az eljárás megsemmisítése harmadik személy által jóhiszemüleg szerzett jogok sérel­mére nem szolgálhat. Az idézett t. ez. hatodik czímének I, II. és III. fejezetei helyett. I. FEJEZET. A felebbvitel átalános szabályai. 27. §. A felebbvitel nemei: a felebbezés és felfolyamodás. Helytelen elnevezés esetében, a felebbviteli beadványok minősége, azok tartalma szerint ítélendő meg. 28. §. Rendes perekben a felebbviteli beadvány két példányban, a szükséges felzetekkel ellátva adandó be. Az első példány a periratokhoz csatoltatik, a másodpéldány az ellenféllel, és ha nem ugyanazon ügyvéd által képviselt több ellenfél van, a perben első helyen nevezett ellenféllel közöltetik. Maga a felebbvivő, és esetleg a többi ellenfél, a beadvány felzetén nyer­nek értesítést. Sommás ügyekben, a felek a felebbvitelt szóval is bejelenthetik; mely bejelentés a tárgyalási jegyzőkönyvbe vagy külön jegyzőkönybe vezettetik, s a biró által aláiratik. Ha a felebbvitel írásban adatik be: a fentebbi szabályok sommás perekben is alkalmazandók. A felebbviteli beadvány az első bírósághoz nyújtandó, illetőleg ugyanott jelen­tendő be. Távirati úton bejelentett felebbvitel figyelembe nem vétetik. 29. §. A törvényes határidő eltelte után bejelentett, beadott, vagy ugyanazon határidő eltelte után postai úton az igtató hivatalba érkezett felebbvitelt az első bíróság hivatalból vissza­utasítani köteles. Az első bíróság által hivatalból utasítandó vissza a felebbvitel akkor is, ha a felebb­vitel a törvény által ki van zárva. 30. §. Ha a felebbvitel hivatalból való visszautasításának esete fenn nem forog, az első bíróság az iratokat a felebbviteli bírósághoz felterjeszteni köteles. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom