Képviselőházi irományok, 1878. XVII. kötet • 774-801. sz.

Irományszámok - 1878-783. Törvényjavaslat, a közforgalom tárgyáb képező értékpapirok birói megsemmisitése és elévülése iránt

783. szám. 209 Másképen van ez azonban a magán értékpapírokra nézve. Vannak bizonyára magán intézetek és társulatok is, melyek nyilatkozatai az állami hatóságok nyilatkozatait megközelítő hitelességgel birnak és melyeknek értékpapirjaira a fentebb jelzett magasabb közgazdászati érdekek is fenforognak. A mint azonban ezen magán­intézetek és társulatok mégis csak a magánjogi társaság jellegével birnak és indokolatlan volna azoknak egyikét vagy másikát eltérő elbánás alá venni; úgy másrészt fel sem talál­hatni azon határvonalat, mely szerint a szóban forgó rendelkezés alkalmazása tekintetéből, a magán értékpapírokat egymástól megkülönböztetni lehetne. Valamennyi magán értékpapírokra pedig ezen intézkedés már csak azért sem volna alkalmazható, mert ez annyit tenne, mint a magán adós egyszerű nyilatkozatától tenni függővé azon kérdés eldöntését, hogy van-e irányában a jogosítottnak követelése vagy sem? Ezekhez képest az állami és törvényhatósági értékpapírok tekintetében, a megsemmi­sítési, eljárás szabályozása nem lehet egészen azonos a magán értékpapírok megsemmisítését szabályozó rendelkezésekkel: és közel fekszik a kérdés, nem kellene-e két külön törvényt alkotni, egyiket, mely az állami és törvényhatósági, a másikat pedig, mely a magán érték­papírokat szabályozza. Tekintve azonban, hogy az eltérés voltaképen csak néhány kevés pont iránt jelenkezik, holott egyébként mindkét nemű értékpapíroknál ugyanazon egy szempont irányadó, tekintve továbbá, hogy kívánatosnak mutatkozik, mikép az ugyanazon egynemű tárgyra vonatkozó összes szabályok rendszeresen egy törvénybe foglaltassanak össze, és végre, hogy a második törvényben folyton utalni kellene az első törvény hason rendelkezésére, a mi amaz törvénynek alkalmazását nehezítené: törvényhozási politika és ökonómia szempontjából, a tervezet által követett út látszik czéíszerűbbnek. Hogy a tervezetben a szelvények elévülésére vonatkozó rendelkezések is vétettek fel, az azon álláspontnál fogva, melyet a tervezet a szelvények elvesztése vagy megsemmisülése iránt elfoglal, indokolást nem igényel; a tőkekövetelésről szóló értékpapírokra nézve az elévülés iránti intézkedést a tervezet által megállapított eljárás szükségképen nem igényli ugyan; az állami értékpapírokra nézve mindazonáltal ily intézkedés oly annyira czélszerűnek mutatkozik, hogy annak a tervezetbe való felvétele a bizonyos mértékben fenálló logicai összeköttetésnél fogva is indokolt volt. A tőkekövetelésről-szóló törvényhatósági és magán értékpapírokat illetőleg azonban, minthogy ezen értékpapírok különfélesége ugyanazon egy elévülési határidőnek felállítását különben sem engedné, és minden esetre hiba volna az alkotandó magyar polgári törvény­könyv e részbeni szabályainak praejudiciálni, az elévülésre vonatkozó intézkedéseknek a javas­latba való felvétele czélszerűnek nem találtatott. Részletes indokok. 1. §. 21. §. első bekezdés. 23. §. Ezen §§-ok meghatározzák az értékpapírokat, melyek a jelen törvény szempontjából közforgalmi értékpapíroknak tekintendők. Ilyeneknek e törvényjavaslat a bemutatóra szóló és a forgatható papírokat jelzi. A bemutatóra szóló értékpapíroknál, melyek semmi vonatkozást nem tartalmaznak egy bizonyos személyre, már tartalmuknál fogva a követelés alapját képező papir tényleges KÉPVH. IROMÁNY. 1878 — 81. XVII. KÖTET. 27

Next

/
Oldalképek
Tartalom