Képviselőházi irományok, 1878. XVI. kötet • 696-773. sz.

Irományszámok - 1878-712. Törvényjavaslat, a zágráb-károlyvárosi8 vasutvonal megvétele iránti szerződés beczikkelyezéséről

76 712. szám. 2-ik melléklet a 712. számú irományhoz. Indokolás, „a zágráb-károlyvárosi vasútvonal megvétele iránti" törvényjavaslathoz. A magyar törvényhozás első gondjai közé tartozott a zákány-zágrábi és károlyvárosfiumei vasutvonalak építésének elrendelése által (1868. évi XII. és XLIX. törvényczikkek) az országnak s különösen a fővárosnak a magyar tengerparttal való közvetlen összeköttetését biztosítani. E czélból az említett vasutvonalakba mintegy 37.180,000 frt lett befektetve, s ezenfelül a fiumei kikötő megnagyobbitására és berendezésére is mintegy 6.000,000 frt adatott ki. A mint azonban e vasutvonalak kiépültek és megnyíltak; mindinkább kitűnt, hogy ezen nagymérű befektetések által nemcsak azok gyümölcsözése, de a főczél, Fiums forgalmának általános emelkedése sem lett elérve. Miután ugyanis a kereskedelem megszokott útja számos éveken át kizárólag Triest felé vezetett: a Károlyvároson át Fiúméba vezető útirány megkedveltetése csak egy ezen iránynak jelentékeny kedvezményeket nyújtó árszabási politika alkalmazása által lett volna lehetséges: úgyde a magyar kormány a birtokában levő déli vonalak árszabásainak legszélső leszállítása által sem volt képes ily előnyöket nyújtani, mert a cs. kir. szab. déli vasút közbeeső budapest-zákáuyi, illetőleg barcs-zákányi és sziszek-zágrábi, főleg pedig zágráb-károlyvárosi vonalaival mindig képes volt ezen előnyöket olykép ellensúlyozni, hogy a kereskedőknek ne legyen okuk a megszokott triesti út mellett a károlyvárosfiumei útirányra is nagyobb mértékben reflektálni. De a fiumei forgalom kiváló emelése a szentpéter-fiumei vonal kiépítése által sem volt elérhető, mert a déli vasútnak nem állott ugyan érdekében saját, csaknem egyenlő hosszúságú fiumei út irányának kifejlődését a triesti irány javára hátráltatni, de az ellenkezőre sem volt semmi oka és ingere; már pedig épen a legutóbbi események, miszerint t. i. a fiumei forgalom a kereskedelem számára már csak kizárólag, a kikötőben és a tengeri szállításnál nyújtott némi előnyök folytán is örvendetes fejlődésnek indult, fényesen bizonyitják, hogy a kitűzött czél csakis ily előnyök nyújtása által, tehát legalább az új útirány megszokásáig viselendő áldozatok árán érhető el, de ez utón biztosan el is érhető. Mindezeket megfontolva, a magyar kormány kezdettől fogva iparkodott elhárítani azon akadályokat, melyek ^gy, a fiumei forgalom emelkedését biztosító tarifa-politika érvényesítésének útjában állottak, s ez irányban a déli vasút összes magyarországi vonalainak, vagy legalább a fiumei irányba eső fővonalainak megszerzését legalkalmasabb eszköznek ismervén fel, e czélbóí. a vasuttársulattal időről időre többször megújuló tárgyalásokat folytatott. Még inkább előtérbe lépett ezen tárgyalások isméti felvételének és befejezésének szüksége, midőn a hazai vasúthálózat czélszerübb csoportosítása a törvényhozó testületek által is a kormány egyik legfontosabb teendőjéül tüzetett ki, minthogy különösen a zákány-zágrábi és