Képviselőházi irományok, 1878. XVI. kötet • 696-773. sz.

Irományszámok - 1878-710. Az állandó pénzügyi bizottság jelentése, „a jelen év folyamában a Dunán teljesiendő szabályozási munkák tárgyában” benyujtott törvényjavaslat iránt

66 710. szám. 7. alatti melléklet a 710. számú irományhoz. Törvényjavaslat, az 1880. év folyamában a Dunán teljesítendő szabályozási munkák tárgyában. (A pénzügyi bizottság szövegezése szerint.) 1. §• A ministerium felhatalmaztatik, hogy a Duna Budapest főváros alatti szakaszának szabályozására, nemkülönben a Komárom sz. kir. városon alul képződő jégtorlódások meg­gátlására szükséges és addig is, mig az ez iránti tervek és költségvetések a törvényhozás által vég­legesen megállapittatnának, okvetlenül sürgőseknek talált munkákat még ez év folyama alatt végrehajthassa. 2. §. , Midőn a ministerium a budapesti Duna-szabályozás és a komáromi szakasz javitása érdekében szükséges összes munkálatokról az országgyűlés elé törvényjavaslatát elő fogja terjesz­teni, az előző §-ban jelzett munkálatok állásáról és a felmerült költségekről, valamint az összes munkálatok költségeinek mikénti fedezéséről, indokolt jelentés s illetve javaslat teendő. 3. §• Az 1. §-ban jelzett munkálatokkal járó költségek, az 1880. évi XXI. t. ez. 4. §-ának rendelete szerint fedezendők és ugyanazon törvény 2. §-ában B. II. alatt előforduló > beru­házások* között a II. fejezetben lesznek elszámolandók. 4. §. Ezen törvény végrehajtásával a közmunka- és közlekedési s a pénzügyminister bízatnak meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom