Képviselőházi irományok, 1878. XV. kötet • 619-695. sz.
Irományszámok - 1878-679. Indoklás, „a magyar korona országaiban levő vasutak és csatornák összpontositott telekkönyvezéséről szóló 1868. évi I. t. cz. módositása és kiegészitése tárgyában” készitett törvényjavaslathoz
679. szám. 343 A kárpótlási összegeknek a 26. §-ban elrendelt bekeblezése ellenben egészen fölösleges, mert a kisajátítási törvény 61. és az 1868. évi I. t. ez. 19. §-ai a kisajátitási árnak kifizetése vagy letéteményezése felett elég világosan rendelkeznék, és mert az egyedi kimutatásba olyan terület, melynek kisajátitási ára egyesség vagy itélet által megállapítva nem lenne, fel sem vehető, úgy, hogy a jelzálogi biztosítás szüksége elő sem fordulhat. A 11. §-hoz. E tekintetben a törvény szabatos és határozott rendelkezése különösen szükségessé vált, minthogy az 1869. évi márczius 8-án kelt ministeri rendelet 29. §-a, melyben az mondatik, hogy a vállalat tulajdonában levő oly fekvőségek és építmények, melyek a vállalat érdekében használtatnak ugyan, de annak kiegészítő részét nem képezik, mint például az igazgatóság háza, a központi telekkönyvbe csak akkor vétetnek fel, ha azt maga a vállalat kérelmezi, azon téves nézetet idézte elő, hogy az kivétel nélkül minden a vállalat tulajdonát képező építményre, illetőleg igazgatósági házra alkalmazható, tehát olyanokra is, melyek az vállalatok által felvett elsőbbségi kölcsönökből, avagy olyan egyéb pénzekből 5 szereztettek, melyek után az államot a kamatbiztositás terheli, és a mely házak továbbá az engedélyezési évek leforgásával az államra szállnak, holott az említett szabályrendelet hivatkozott pontjában csak olyan épületek értettek és értethettek, melyet valamely vállalat tiszta nyereményéből szerez, s a melyek annálfogva a vállalat minden tehertől ment, szabad rendelkezése alatti tulajdonai. De magából a töivény szelleméből kiindulva, nem helyeselhető, hogy egy olyan fekvőség, mely rajta fekvő terhek és az állam szállományi joga által, magával a vállalattal, illetőleg annak többi tartozékaival oly szoros kapcsolatban áll, külön telekkönyvezhető legyen. Egyébiránt a fenn hivatkozott szabályrendelet téves magyarázata már eddig is nem csekély zavarra szolgáltatott alkalmat, mert az alföld-fiumei vasuttársulatot kivéve, a többi vasúti vállalatok, melyeknek Budapesten házaik vannak, azokat mind az illető helyi telekkönyvekbe vétették fel, sőt a magyar északkeleti vasuttársulat egy a kormány engedélyével, részkötvények kibocsátása mellett az igazgatósági ház építésére, s a vasúton szükségelt pótépitmények helyreállítására felvett üzleti kölcsön biztosítására, Budán levő igazgatósági házát jelölte ki mint főjelzálogot, a mely bekebelezés ez értelemben a budai illetékes telekkönyvi hatóságnál már foganatosíttatott is. Ennek következménye már most, hogy ezen nemcsak a fenn mondottaknál fogva, de különösen azért, mert az északkeleti vasuttársulat az állam garantiáját élvezi, kétségtelenül a vállalat tartozékát képező háznak, a központi telekkönyvbe való behozatala kétségessé vált, a minthogy az állam szállományi joga, mely az emiitett kölcsön bekeblezése előtt telekkönyvileg biztosítva nem volt, most már csak ezután lesz érvényesíthető. Al2.ésl3.§-okhoz. Hiányosnak látszik a többször idézett t. ez. 48. §-ának azon intézkedése, melynélfogva mindazon régibb vállalatok, melyek ezen törvény hatályba léptekor a kisajátitási eljárást már befejezték, engedélyezett elsőbbségi kötvényeik teljes összegét telekkönyvezett vagyonaikra, a teherlap megnyitása alkalmával első helyen illetékmentesen bekebeleztetni köteleztetnek; mig ellenben azon vállalatokról, melyek a törvény hatályba léptekor a kisajátitási eljárást még be nem fejezték, de elsőbbségi kötvényeket már kibocsátottak,.valamint egyáltalán valamennyi vállalatot illetőleg, melyek elsőbbségi kötvényeket a tulajdonjog bekeblezése előtt kibocsátanak — mint az tényleg történni szokott — abban intézkedés nem foglaltatik.
