Képviselőházi irományok, 1878. XIII. kötet • 397-522. sz.
Irományszámok - 1878-418. Az állandó pénzügyi bizottság jelentése, „a kir. József-müegyetem és az állatgyógyintézet állandó elhelyezésére Budapesten emelendő államépületekről és az e czélra megkivántató költségek fedezéséről” szóló s a vallás- és közoktatási minister által előterjesztet törvényjavaslat tárgyában
50 418. szám. (kerekszámban) 48,000 forintra menő házbért meg nem haladhatandják, csakugyan megfelel : e két rendbeli okból (mondók) elfogadhatóknak nem találta, mégis egyidejűleg oda nyilatkozott, hogy tekintettel a dolognak annálfogva is sürgősségére, hogy a műegyetemi bérház mind elégtelenebbé lett s a háztulajdonosokkal kötött ujabbi szerződés lejártához közeledik, „hivassék fel a t. képviselőház arra, hogy utasítsa a közoktatásügyi ministert, hogy az országos műegyetem épületének létesítésére, egyetértésben a pénzügyministerrel, az eddigi házbérösszeg alapján javaslatot készítsen, s azt még a jelen év folyamában, a részletes tervekkel egyetemben, terjessze elő stb." A t. képviselőház, a pénzügyi bizottság imént idézett határozati javaslatát, folyó évi márczius hó 18-án tartott (89. számú) ülésében, egész terjedelmében és egyhangúlag elfogadván, a minister ur a t. ház által hozzája intézett felhívás következtében az ügynek újabb vizsgálatát ejtette meg, újabb, a pénzügyi bizottság által jelzett s a t. ház által is helyeselt elvnek megfelelő tervezetet készíttetett s ez alapokon terjesztette be az előttünk fekvő 247. számú, kellő indokolással is ellátott törvényjavaslatot;—megjegyezvén,, miszerint azon szoros összefüggésnél fogva, mely az emiitett s államtulajdonban lévő Kunewalder - háztelekre építendő műegyetemnek, meg az e házban jelenleg (minden közegészségügyi tekintetek hátrányára) elhelyezett állat gyógyintézetnek kérdése között létezik, létezik jelesül azon irányban is, hogy ez utóbb nevezett intézet mostani épületében (tanítási és policziai tekinteteknél, valamint az épület roskatag voltánál fogva) tovább semmi esetre sem maradhat meg: az előttünk fekvő törvényjavaslat nemcsak a polytechnikumnak, hanem az állatgyógyintézetnek is állandó (a városon kivül e czélra már több évvel ezelőtt államilag megszerzett telken való) elhelyezését, illetőleg költségelőirányzatát érintő intézkedéseket is tartalmazza; — a mire különben a ministeri indokolás tüzetesen utal. A két állami tanintézet állandó elhelyezéséről szóló törvényjavaslat (a mellékelt indokolással és törlesztési tervezettel együtt), a jelzett kettős czélra szolgáló combinativ tervet, költségelőirányzatot éó pénzbeszerzési műveleti módot foglalja magában; s a bizottság által (e végből kiküldött albizottság útján való) alapos, minden oldalú megvizsgálás és bírálatnak vettetett alája; mely bírálatnak, valamint a tanácskozásokra meghívott szakférfiak, építészek, tanárok és intézeti igazgatóknak egybevágó, számadatokkal támogatott s kellően indokolt véleményeiknek nyomán, az alulírott bizottság a következőkben terjeszti elő nézeteit, illetőleg javaslatát. A bizottság meggyőződött arról, hogy a mindkét rendbeli országos intézetre nézve előterjesztett építési tervezetek a tudomány és tanítás igényeinek épen ugy, mint a rendelkezésre lévő pénzerök szerényebb mérvének teljesen megfelelők; hogy az ország a felállítandó két épületben bár egyszerűbb külsejű, minden fölösleges ékítményt >aeU'ózb\ s nem túlságos költséggel járó, de mégis oly intézeti épületeket nyerend, melyek minden méltányos igényt kielégíteni képesek, s az intézetek hivatásának színvonalán állanak. A műegyetemi épületet különösen tekintve, ez 600—650 tanulónak befogadására alkalmas terjedelmű s a külföld e nemű (kisebb) intézeteivel mindenkor párhuzamba helyezhető intézet leend. Azon kérdést illetőleg, indokolt-e a műegyetem emelendő épületét a többször emiitett Kunewalder-féle háztelekre építeni, s nem lenne-e czélirányosabb és kevesebb költséggel járó ez építkezés, ha ez utóbbi a vámpalota melletti sóháztéren, a mely szintén államtuiajdont képez, s több oldalról vétetett a műegyetem állandó elhelyezésére kilátásba, eszközöltetnék: az alulírott bizottság, támaszkodva több izben kihallgatott szakférfiak nyilatkozataira, a két rendbeli intézet igazgatóinak indokoltan kifejtett véleményére, sőt magára a Kunewalder-féle házat szakszerű s policziai megvizsgáltatás tárgyává tett fővárosi hatóság e részben felvett jegyzőkönyveire, a következőkre utalhat: A műegyetemnek a sóháztéren való elhelyezése ellen szól első sorban azon körülmény, hogy az intézet tanítási feladatai teljes megoldhatása a térség egyenetlen színvonalán, az elhelyez-