Képviselőházi irományok, 1878. X. kötet • 360-394. sz.

Irományszámok - 1878-360. Magyar csődtörvényjavaslat

360. szám. 63 bonorum distractionak, melynél emtor nem létezett. Az újabb irók csak singularis successiőt ismernek ugyan, de véleményeik erre nézve is szétágaznak; mert mig némelyek azon nézetnek hódolnak, hogy a hitelezők titulo pignoris praetorii veszik át a közadós javait, mások a hitelezőknek successiőt in dominium tulajdonitnak. Mások ismét a hitelezőknek sem zálog-, sem tulajdonjogot nem adnak, tehát a successiónak egyik nemét sem ismerik, abból indulván ki, hogy a közadós az eladásig javai tulajdonát nem veszti el, a hitelezők részére korlátolt rendelkezési jogot állapítanak meg a nélkül, hogy annak természetét vagy jogi alapját közelebbről meghatároznák. Szemben ezen elméleti eltérésekkel, melyek teljesen sem a római, sem a német jog szerint meg nem oldhatók, a Code de commerce az elv kimondását tapintatosan kikerüli, s 442. czikkében (encien Co.) csak annyit jelent ki, hogy a bukott a csődöt rendelő itélet keltétől kezdve elveszti rendelkezési jogát vagyona felett; ezzel az elméletre bizván meghatározását azon jogczímnek, melyen a tömeg a hitelezők összességére átmegy. Ez álláspontot lényegileg megtartotta az 1838. május 28-án kelt csődtörvény is, mely 443. czikkében mindössze a közadós rendelkezési jogának megszűnéséről intézkedik. Az 1853. július 18-án kelt ideiglenes csődrendtartás 61. §-a szerint a hitelezők a csődnyitás által azon jogot nyerik, hogy a közadós javait kielégitésük végett őrizet és kezelés alá vehetik. Ugyanezt találjuk lényegileg a porosz csődtörvény 4. §-ában, az osztrák csődtörvény 1. §-ának második bekezdésében, a codice di commercio 551. czikkének 1. pontjában és az új német csődtörvényben kimondva. Mindezen törvények tehát csak arra szorítkoznak, hogy az adóstól a kezelési és rendelkezési jogot megvonják, s azt a törvényben kijelölt feltételek mellett leendő kielégités végett, a hitelezők összességére ruházzák. A most érintett intézkedést vette át lényegileg a javaslat 3. §-a is, mellőzve minden meghatározást, mely az átszállás jogczímének megállapítását czélozhatná. A javaslat ugyanis abból indul ki egyrészről, hogy az átháromlás jogczímének szabatos meghatározása gyakorlati jelentőséggel alig bírhatna, mert ugy a közadósra, mint a hitelezőkre nézve, feltéve, hogy ezek jogviszonyai különben kellően rendeztetnek, egészen közönbös az, hogy az átháromlás mily jog czímén történik; másrészről abból, hogy a törvénynek nem lehet feladata tudományos enuntiatiókat tenni, s hogy a törvényhozónak, ha feladatát kellően fogta fel, meg kell elégednie azzal, ha gyakorlati intézkedéseiben bizonyos alapnézetnek kellő kifejezést adott, s egyes intézkedéseit ez alapnézetnek megfelelőleg, mint szerves egészet volt képes megalkotni. A mi ezen túl esik, a tudománynak engedhető át; ennek állván azután feladatában a törvény intézkedéseit fejtegetni, s azokat a tudomány igényeinek megfelelőleg, bizonyos rendszerbe foglalni. Egyébiránt, habár a javaslat 3. §-ának második bekezdése csak annak kijelentésére szorítkozik, hogy a kezelési és a rendelkezési jogot a törvény korlátain belül a tömeggondnok gyakorolja, a javaslatban lefektetett elvek mellett semmi kétség sem lehet az iránt, hogy a hitelezők universitást képeznek olyképen, hogy ez universitásban mint annak tagja csak azon hitelező szerepelhet, ki a csődtörvény feltételeinek eleget tesz. A hitelezők közt vagyonközösség támad, mely a csődvagyon teljes felosztásáig tart, s melynek részesei mindazon hitelezők lehetnek, kik a csődvagyonból leendő kielégítésre igényt tarthatnak, s követeléseiket a tényleges felosztásig bejelentik. A vagyonközösség természetéből következik: quod universitas debet, id nondebent singuli; és quod universitati debetur vei quod possidet universitas, id non singulis debetur nec singuli possident; továbbá, hogy azon ügyekben, melyek a hitelezőknek bizonyos szabályok szerinti kielégítésére, különösen a csődvagyon kezelésére és értékesítésére vonatkoznak, azok többsége határoz olyképen, hogy határozatai a kisebbséget is kötelezik.