Képviselőházi irományok, 1878. X. kötet • 360-394. sz.
Irományszámok - 1878-360. Magyar csődtörvényjavaslat
40 360. szám. 207. §. A 205. §-ban foglalt határozatok megtartásáért a közkereseti és betéti társaságoknál a beltagok, részvénytársaságoknál és szövetkezeteknél az igazgatóság tagjai, a felszámolás alatt levő kereskedelmi társaságoknál pedig a felszámolók felelősek. 208. §. Ha a közkereseti társaságnak nem minden tagja, vagy a betéti társaságnak nem minden beltagja, illetőleg a felszámolás alatt levő társaságnak nem minden felszámolója kéri a csődöt, az a többi tagok meghallgatása nélkül csak akkor rendelhető el, 'ha a fizetések megszüntetése hitelt érdemlően igazoltatik. Ily igazolás hiányában a csődnyitási kérvényre a 83. §. értelmében tárgyalás tűzendő ki, melyre a társaság összes tagjai megidézendők. Ugyanez áll a részvénytársaságok és a szövetkezetekre is, ha a csődöt az igazgatóságnak, vagy a felszámolóknak nem annyi tagja kéri, a hánynak aláirása a társasági czégjegyzéshez szükséges. 209. §. A kereskedelmi csőd a 82—85. §§-bau kijelölt feltételek nélkül az esetben is megnyitandó, ha az illetékes törvényszék valamelyik hitelezőnek kellően igazolt követelésre alapított esődnyitási kérelméből a fizetések megszüntetéséről biztos tudomást szerez. Ha a biróság a felhozott adatokat elegendőknek nem találja, a csődnyitási kérvényre tárgyalási határnapot tűz ki. 210. §. A közkereseti és a betéti társaság ellen nyitott csőd esetében, a biróság a társaságÖsszes beltagjainak magán vagyonára is csődöt nyitni tartozik. 211. §. Ha a kereskedelmi társaság valamelyik beltagjának vagyonára csőd nyittatik, a társaság a közadós vagyonilletoségét a kereskedelmi törvény értelmében végkiegyenlités utján megállapítani s a tömeggondnoknak kiadni tartozik. 212. §. A társaság hitelezői követeléseiket az egyes tagok csődtömegei ellen is a teljes öszszegben érvényesithetik s a mennyiben követeléseik a társasági csődben valódiaknak elismertettek, azok az egyes tagok csődjében többé meg nem támadhatók. A társasági hitelezők azonban az egyes tagok csődtömegéből kielégitésre csak annyiban tarthatnak igényt, a mennyiben a a társasági vagyonból teljes kielégítést nem nyertek. Ellenben az egyes társasági tagok magánhitelezői a társaság csődtömege ellen, mint hitelezők fel nem léphetnek. 213. §. A hirdetménynek, melylyel a kereskedelmi csőd közhírré tétetik, a 89. §-ban kijelölt adatokon kivül a közadós czégét és telep- illetőleg székhelyét is magában kell foglalni. 214. §. Közkereseti és betéti társaságoknál a hirdetménynek, a társaság czégén és székhelyén kivül a beltagok nevét, polgári állását és lakhelyét is magában kell foglalni. A hirdetményben világosan kiteendő, hogy a tárgyalások mind a társaságnak, mind az egyes tagoknak magán vagyonára nyitott csőd felett külön vezettetnek.