Képviselőházi irományok, 1878. X. kötet • 360-394. sz.

Irományszámok - 1878-389. Az állandó pénzügyi bizottság jelentése, „a védelmi adó” tárgyában benyujtott törvényjavaslatról

270 389. szám. * Az 1. §. 6) pontjának első sorában az „után" szó után „mint hadi szolgálatra nem alkalmasok" szavakat, ugyan az 1. §. h) pontja 3-ik sorában az „értelmében" szó után „a tény­leges hadi szolgálatból" szavakat közbe szúrta a bizottság azon okból, hogy mindenki első olvasásra beláthassa, kik azok, a kik e díjakat fogják fizetni. Az 5. §. első sora helyébe teendő: „A hadmentességi díj czímén befolyó összegekből: Első sorban egy külön alap képeztetik, mely" Ugyanezen §. 4-ik kikezdésének első sorában a „jövedelemnek 11 szót „összegeknek" szóval cserélendőnek vélte a bizottság. A 6. §. helyébe következő új szöveg lép: „6. §• Az 5. §. szerint képzendő alaphoz, a magyar korona országai, ez idő szerinti újoncz jutalékaik arányában évenkint 857,470 o. é. forinttal járulnak. Ezen alap, kamataival együtt, mint külön álló alap fog a magyar kir. pénzügy­minister által kezeltetni." Az 1879-ik évről kivetendő díjak esedékességének napjául a 18. §-ban 1880-ik év ápril hó 1-ső napja tűzetett ki. Ezen határnapot a bizottság rövidnek találván, azt 1880-ik év július 1-jére véli átteendö'nek, részint azon okból, hogy az illető pénzügyi közegek elég idővel rendelkezhessenek a díjak igazságos és pontos kivetésére, részint azért, hogy a díjfizetők nyári kereseteikből szállíthassák le ez évnek terhét. A törvényjavaslat 11. §-a szerint a cselédek és munkások hadmentességi díjaiért a munkaadók is felelősséggel tartoznak. Hogy ezeknek módjukban álljon cselédeik és munkásaik felfogadása alkalmával biztosan megtudni azt, hogy az illetők alá vannak-e vetve az e törvény által kiszabandó díjaknak, és igy esetleges kártól magukat mentesíthessék, továbbá, hogy a munkások gyakori helyváltoztatásai miatt, a hadmentességi díjak beszedésének nehézségei túl ne szaporodjanak, a 18-ik §. végéhez következő pótlást hoz a bizottság javaslatba: „Oly védköteles, ki a hadmentességi díj esedékességének határideje előtt azon községből, hol hadmentességi díjjal megrovatott, elköltözni, vagy eltávozni kivan, köteles a rá kivetett hadmentességi díjat egyszerre lefizetni és elköltözhetésére vagy távozhatására, a község elöljáró­ságától (város polgármesterétől) engedélyt kérni. Ezen engedély csupán akkor adható meg, midőn a védköteles hadmentességi díjának lefizetését igazolta." Ennek folyományaképen a 20-ik §. második sorában a „szolgáltatja" szó után követ­kező pótlás inditványoztatik: „vagy a rá kivetett hadmentességi díjnak lefizetése és távozási engedély nélkül, illető községéből (városból) elköltözik, vagy eltávozik." Ha a törvény, megszegőire büntetés nem rovatnék, akkor a 18-ik §. végéhez tett pótlás sikertelen maradna. Végre a 20-ik §. azon intézkedését, mely szerint az elhalt díjkötelesek szülői, gyámjai, nejei is általok teendő bejelentés elmulasztásáért 5—50 frtnyi pénzbírsággal fenyíttessenek, oda mérséklendőnek vélte a bizottság, hogy ezek csupán 1—-5 frt birsággal lennének büntetendők. A bizottság az új szövegezést ezen módosításokkal eszközölte. Budapest, 1879. évi november hó 18-án. Ordódy JPál s. k, Molnár György s. k, az állandó pénzügyi bizottság elnöke. az állandó pénzügyi bizottság előadója.

Next

/
Oldalképek
Tartalom