Képviselőházi irományok, 1878. X. kötet • 360-394. sz.
Irományszámok - 1878-360. Magyar csődtörvényjavaslat
188 360. szám. nélkül korlátlan szövetkezetekbe csak olyanok lépnének, kiknek nincs mit koczkáztatni; ellenben a vagyonosabbak az ily egyesülésekbe való belépéstől méltán vonakodnának. Azonban másrészről a törvény a szövetkezetek hitelképességét maga rontaná meg, ha a hitelezőket in infinitum a kivetésre utalná. Ezért rendeli a javaslat 260. §-a, mely a másodszori kivetésről intézkedik, hogy ennekjnegtörténtével további kivetésnek helye nincsen. Ebből azután önként következik, hogy a másodszori kivetés után a csődeljárás befejezendő; hogy továbbá a hitelezők követeléseiknek ki nem elégített részét, a kereskedelmi törvény értelmében, az egyes tagok ellen érvényesíthetik. Végre a 258. §-ban foglalt szigorú intézkedés ellensúlyozásául meg kellett engedni az egyes szövetkezeti tagoknak, hogy ezek a bíróilag jóváhagyott járulék-kimutatást keresettel megtámadhassák. E kereset a társasági viszonyból eredvén {actio pro socio), habár a képviselőség ellen intézendő, joghatálylyal a szövetkezet többi tagjai ellen bir; a mennyiben tehát felperes keresete folytán, a befizetéstől jogérvényesen felmentetik, a tartozatlan fizetés visszatérítését a többi tagoktól igényelheti. HARMADIK CZIM. Sommás eljárás. 262—265. §§. Az olcsóság és gyorsaság elvének, mely a jelen javaslat több intézkedésénél ismételten hangsúlyoztatott, semmikép sem felelne meg a csődeljárás egész apparátusát oly esetekre is kiterjeszteni, midőn a tömeg a felmerülhető költségekkel arányban nem áll; vagy midőn a követelések minősége azon formalitásokat, melyek különben szükségeseknek és czélszerííeknek mutatkoznak, feleslegessé teszi. Ezt tartva szem előtt, a javaslat bizonyos esetekben sommás, tehát a közönséges csődeljárásnál rövidebbet állapit meg, s azt a 262—264. §§-ban szabályozza. Ily esetnek tekinti a 262. §. azt, ha a tömeg elegendő ugyan az eljárási költségek fedezésére, de nagyobb részben könnyen értékesíthető ingóságokbői áll, vagy ha a kétségtelen előjoggal biró követelések, minden valószínűség szerint a közadós egész vagyonát felemésztik. Ez esetekben, miután egyrészről a meglévő tömeg a rendes eljárás valószínű költségeivel arányban nem állana; másrészről pedig a követelések minősége a formális eljárást nem is követeli, teljesen indokoltnak látszik, a rendes eljárástól eltérőleg oly szabályokat felállítani, melyek a mellett, hogy az illetők érdekeit nem alterálják, az idő- és költségkímélést egyaránt lehetővé teszik. Tekintve azonban, hogy a kivételes eljárás, melyet a javaslat az érintett esetekre megállapít, a hitelezők jogait kétségtelenül megszorítja, szükségesnek látszott megkívánni, hogy a csődbíróság már a csődnyitási végzés hozatala alkalmával határozzon a felett, hogy az eljárásnak melyik neme szerint kívánja a csődből eredő jogviszonyokat rendezni, hogy tehát a csődhitelezők már eleve tudhassák, miszerint követeléseiket, a közönséges eljárástól eltérő módon kell érvényesiteniök. Miután az eltérések az általános szabálytól, a bíróság önkényére nem bízhatók, szükséges volt mindazon eltéréseket kijelölni, melyek a sommás eljárásnál előfordulhatnak. Ez történik a javaslat 263. §-ában, melynek egyes pontjai részint a szükségtelen költségek megkimélését, részint pedig magának az eljárásnak tényleges megrövidítését czélozzák, s félre nem magyarázható tartalmuknál fogva, bővebb indokolást alig kívánhatnak.
