Képviselőházi irományok, 1878. X. kötet • 360-394. sz.
Irományszámok - 1878-360. Magyar csődtörvényjavaslat
16fl 360. szára. fizetési tehetlenség bejelentésével egyidejűleg nem képes a törvény szóban lévő' intézkedésének megfelelni, — szükségesnek és ezélszerünek látszott, neki módot nyújtani arra, hogy a törvény rendeletének utólagosan is megfelelhessen. E végből a gátló akadályokat kiemelni, s a lehetőség szerint mindazt utólagozni tartozik, mit már a bejelentés alkalmával teljesítenie kellett volna, magától értetvén, hogy indokolatlan késedelem esetében a törvény megtartására, a bíróság által szorítható. A 207. §-ban foglalt intézkedések a kereskedelmi törvény e részbeni határozatainak teljesen megfelelvén, e helyett bővebb indokolást nem tesznek szükségessé. A javaslatnak tekintettel kellett lenni azon eshetőségre is, hogy a csőd megnyitását a közkereseti társaságnak nem minden s a betéti társaságnak nem minden beltagja vagy a felszámolás alatt lévő társaságnak nem minden felszámolója kéri. Ily esetben a csődöt kérők vagy egyúttal a fizetések megszüntetését hitelt érdemlőleg igazolják vagy nem. Az első esetben a csőd minden további eljárás nélkül nemcsak elrendelhető, hanem egyúttal elrendelendő; ellenben az utóbbi esetben a csődöt nem kérő tagoknak mód nyújtandó arra nézve, hogy a csődnyitási kérdés tekintetében nyilatkozhassanak. A most érintett eljárás teljes mértékben alkalmazható a részvénytársaságokra és szövetkezetekre is, ha a csődöt az igazgatóságnak illetőleg a felszámolóknak nem annyi tagja kéri, a hány tagnak aláírása a czégjegyzéshez szükséges. Végre a javaslat 209. §-a, megfelelöleg azon elvnek, hogy csődnyitásnak hivatalból helye nem lehet, a csődöt hivatalból még az esetben sem engedi megnyittatni, ha a bíróság a fizetések megszüntetéséről tudomást szerez. A javaslat 209. §-a a közönséges csődre vonatkozó szabályoktól annyiban tér el, hogy a 82. §-ban megállapított feltételeket a kereskedelmi csődnél nem kivánja meg; hanem ezekre való tekintet nélkül is helyt ád a csődnyitásnak, ha azt valamelyik hitelező a fizetések megszüntetésének igazolása mellett, kellően kimutatott követelés alapján kérelmezi. Hogy a biróság a fizetések megszüntetéséről mi módon szerezhet magának meggyőződést, azt még általában sem lehetne meghatározni; mert az esetek oly különfélék lehetnek, hogy a legáltalánosabb határozat sem felelne meg a szükséges szabatosságnak; ugyanazért a biróság minden egyes esetben saját belátása szerint határozand a felett, hogy forognak-e fenn oly körülmények, melyekből a fizetések megszüntetését jogosan következtetni lehet? 210.—212. §§. A javaslat 210. §-a ép úgy, mint az osztrák csődtörvény 196. §-a, minden oly esetben r midőn a csőd közkereseti vagy betéti társaság ellen nyittatik, az egyes beltagok privát vagyonára egyidejűleg hivatalból rendel csődöt nyittatni. A javaslat a szóban lévő intézkedésnél abból indul ki, hogy egyrészről a társasági vagyonnak egységes egészet kell képeznie, és hogy má,. részről a társaság beltagjai a társasági kötelezettségekért személyesen és egyetemlegesen felelöseks E kettős körülmény nemcsak azt követeli, hogy a társasági vagyonra külön csőd nyittasséld hanem azt is, hogy a beltagok magánvagyonára egyidejűleg szintén csőd rendeltessék; mert csak eként válik lehetségessé, hogy a társaság hitelezői követeléseiket az egyes tagok csődtömeget ellen is teljes mértékben érvényesíthessék. Igaz, hogy a javaslat kérdéses intézkedése szerint az egyes társasági tagok magánvagyonára akkor is csőd nyitandó, ha ezek mint ilyenek több vagyonnal birnak, mint a mennyi az összes társasági adósságok fedezésére szükséges, amit bizonyos mértékben anomáliának kell tekinteni. Továbbá az is igaz, hogy a társasági tagok solidaritása csak azt hozza magával, hogy ezek a társaság kötelezettségeiért személyesen is felelősek, s hogy felelősség nem követeli azt, hogy a beltagok magánvagyonára is csőd nyittassék; mert, a ki kész és képes fizetni, az aere alieno oberatus-nak nem tekinthető'; mindamellett nem szenved kétséget, hogy azon visszaéléseknek, melyek a társasági tagok magánvagyonával történ-