Képviselőházi irományok, 1878. X. kötet • 360-394. sz.
Irományszámok - 1878-360. Magyar csődtörvényjavaslat
122 360. ssára. Gyakorlatilag minden kétségen felül czélszerünek fog bizonyulni azon intézkedés, mely szerint a csődbíróság oly esetben, midőn a közadósnak csak egy személyes hitelezője van, vagy midőn a vagyon előreláthatólag az eljárási költségek fedezésére sem elegendő, a csődnyitási kérvényt visszautasíthatja; illetőleg a csődnyitási kérelemnek az utóbbi esetben helyt csak úgy engedhet, ha a hitelezők az eljárási költségek viselésére készeknek nyilatkoznak. Az oly eljárás, mely a létező vagyont felemésztené, senkinek sem szolgálhat javára. A hitelezők ily esetben ugy sem remélhetnek kielégítést, s ha a törvény az ezek kérelmére elrendelt eljárás folytatását követelné, következetesen a költségek viselésére őket kellene köteleznie; mi ép oly helytelen lenne, mintha az adós meglévő vagyona a sikertelen eljárásra fordittatik. De feleslegesnek mutatkozik a csődeljárás oly esetben is, midőn az adósnak csak egy személyes hitelezője van; mert a csődeljárás a javaslat szerint is első sorban a személyes hitelezők érdekében indíttatik meg; úgy, de ha ilyen csak egy van, akkor sokkal czélszerűbb őt, a költséges apparátus mellőzésével, kielégittetésének egyébként leendő szorgalmazására utasítani. A 87. §-ban foglalt intézkedésnek szükséges kiegészítését képezi azon határozat, mely szerint az adós vagyonhiány esetében eskü letételére kötelezendő az iránt, hogy vagyonából semmit el nem titkolt. Végre a szükséges sanctio jellegével bir azon intézkedés, mely szerin az eskületétel megtagadása a királyi ügyészségnek azonnal feljelentendő; mert csak ekként válik lehetségessé a hozott határozatnak foganatot szerezni, s egyúttal kideríteni, hogy nem forognak-e fenn a fizetési tehetlenség mellett oly körülmények, melyek azt a büntetőtörvény határozatai alá helyezik? 88.-92. §. A javaslat 88—92. §§. azon teendőket állapítják meg, melyek a csődnyitás tényéből mintegy természetszerűen következnek, s melyek a részletesebb indokolást már azért is feleslegessé teszik, mert a nevezetesebb csődtörvények e részbeni intézkedéseivel megegyeznek. A mi némi megjegyzésekre adhat alkalmat, az különösen azon eltérés lehet, mely a javaslat és a tételes törvények egyes intézkedései közt mutatkozik. Ilyennek tekintendő az, hogy a 89. §. 7. pontja szerint a hitelezők nem ideiglenes, hanem végleges tömeggondnok javaslatba hozatala, s végleges választmány választása végett hivatnak össze, e tekintetben a javaslat s az osztrák csődtörvény közt abban mutatkozik különbség, hogy mig az utóbbi szerint a hitelezők kétszer választanak tömeggondnokot és választmányt, a javaslat szerint csak egyszeri választásnak van helye. Eltekintve azonban attól, hogy a kérdéses eltérés, mint ez a jelen rész indokolásának elején kifejtetett, a csődeljárás gyors és olcsó berendezésének egyik nélkülözhetlen feltételét képezi, — azt még azon körülmény is indokolhatja, hogy az osztrák csődtörvény rendszerét a német csődtörvény sem fogadta el. Egyébiránt mindezektől eltekintve, már a dolog természete is a többszörös választások mellőzésére utal; mert kétségtelen tény az, hogy a vagyonkezelés és értékesítés sikere bizonyos egyöntetűséget tételez fel; minden változás, mely e tekintetben történik, eltekintve az azzal járó késedelemtől és költségektől, a kezelésnek nem előnyére, hanem hátrányára válik. A szóban lévő §-ok többi intézkedései, s az osztrák csődtörvény közt alig van különbség; s ha daczára ennek, a most érintett intézkedésekhez némi megjegyzések csatoltatnak, ez egyedül azért történik, mert azok szemben eddigi csődtörvényünkkel, nevezetes újítást mutatnak. Ilyennek tekintendő mindenekelőtt a 89. §. 5. pontjának azon intézkedése, mely szerint a hirdetmény csak azokhoz intéztetik, kik mint csődhitelezők személyes, tehát az általános csődtömeget terhelő igényeket vélnek érvényesíthetni. A javaslat, eltérőleg az id. csődrendtartástól, az újabb európai törvényekben elfogadott azon rendszerből indul ki, mely következetesen keresztülvitt különbséget állit fel a személyes és azon hitelezők közt, kik kielégítésüket a csődnyitás előtt szerzett jog alapján bizonyos vagyonból követelhetik; s mert a
