Képviselőházi irományok, 1878. IX. kötet • 302-359. sz.
Irományszámok - 1878-302. Erdőtörvényjavaslat
302. szám. 41 A törvényhozás évről évre fogja meghatározni azon Összeget, mely a földm.-, ipar- és keresk. minister által, egyetértőleg a pénzügyministerrel, beerdősitési czélokra kölcsön és államsegélyképen fordítható lesz. A határidőt, mely alatt egyes esetekben a beerdősités teljesítendő, az érdekelt földbirtokosoknak és a közigazgatási bizottságnak meghallgatása után — úgyszintén az állam által esetleg nyújtott pénzkölcsön visszafizetésének, vagy az államsegély folyóvá tételének feltételeit is, a földmivelés, ipar- és kereskedelmi minister, a pénzügyministerrel egyetértőleg, határozza meg. Negyedik czím. Az erdei termékek szállításáról. I. FEJEZET. Szállítás szárazon. 178. §. Általános határozat. Minden földbirtokos tartozik megengedni, hogy idegen erdei termékek bármily mivelési ághoz tartozó földjein, illetőleg magán-útjain átszállittassanak, ha azok az erdőből különben — vagy épen nem, vagy csak tetemesen nagyobb költséggel lennének elhordhatók, azon feltétel alatt, hogy a termékek szállítója a netalán okozandó károk, költségek a használt magánútak és hidak előbbeni jó karba helyezésére szükséges kiadások megtérítésére nézve, az illetékes elsőfokú erdőrendészeti hatóságnál megPénzbeü biztosíték, felelő pénzbeli biztosítékot tesz le. A fuvarosoknak a szállítmányt szabatosan megjelölő igazolványnyal kell ellátva lenni ök. 179. §. Az átszállítás szüksége, iránya, tartama és módozatai, és lehető legkevesebb károsítással való keresztülvitele, valamint a biztosítási összeg iránt, a felek meghallgatása, s a körülmények megvizsgálása után, a közigazgatási bizottság határoz. A határozat ellen a kézbesítéstől számított 15 nap alatt a földm.-, ipar- és keresk. ministerhez felfolyamodásnak van helye. A földm.-, ipar- és keresk. minister köteles a felfolyamodást 40 nap alatt elintézni, az esetben azonban, ha a ministerium részéről ezen idő alatt intézkedés nem tétetnék — a közigazgatási bizottság határozata végrehajtható. 180. §. Átszállítás befejeztének A szállítás befejezése a szállító által az alispánnak (törvényhatóJ e e ' sági joggal felruházott városokban, a polgármesternek) bejelentendő, ki a földbirtokost erről 8 nap alatt hivatalosan értesiti. A szállító által fizetendő kártérítési összeg megállapítására az illető felek mindenekelőtt barátságos egyességre utasíttatnak; ha ez a szállítás befejeztének, a tulajdonossal Írásban történt közlése után, 15 nap alatt sikerül vagy ez idő alatt az illetékes bíróság előtt kártérítési kereset nem indíttatott, — a biztosíték a szállítónak visszaadatik; ha pedig a kártérítési kereset a fentebbi határidő alatt beadatott, akkor a biztosíték azon birósághoz, mely a kártérítési keresetre nézve illetékes, hivatalból letéteménykép átteendő. KÉPVH. IROMÁNY. 1878 — 81. IX. KÖTET. 6