Képviselőházi irományok, 1878. IX. kötet • 302-359. sz.
Irományszámok - 1878-313. 1879. évi XXXVI. törvényczikk a közös hadsereg (hadi tengerészet) és a honvédség beszállásolásáról
313. szám. 129 40. §. A tágabb beszállásolási kör csak akkor vétethetik igénybe, ha a szűkebb kör a szállásszükségletre elégtelen, vagy már túl van terhelve. Ugyanezen eljárás követendő az átvonuló utakon kivül, (távolabb) szükségessé váló átvonuló beszállásolásnál is. 41. §. Az egyenkénti beszállásolásnál, nemcsak az ugyanazon beszállásolási körhöz tartozó egyes községek közt, hanem magában az egyes községben is kellő sorrendet kell tartani. • '.#•'.42. §. A katonaság szállás-követelése törvényes mértékének alapját a menetokmány (MarschDokument) képezi. A menettervet (Mars ch-Plan) a főhad-(katonai) parancsnoksága honvédelmi ministernek megküldi. A honvédelmi minister a tervet a törvényhatóságokkal, illetőleg községekkel idejekorán közli. Ebből nagyobb csapatszállitásoknál, a megkívántató adatok rendszerint legalább 24 órával a szállítmány megérkezte előtt, az illető közigazgatási hatóság által, az érdekelt községeknek tudomására adandók. Kisebb szállításoknál elégséges, ha a községek a szállásrendelők által értesíttetnek. A katonaság köteles a község által kijelölt és e törvénynek megfelelő szállást, és mellékszükségleteket elfogadni. A csapatosztály-parancsnokoknak nem szabad oly követelést támasztani, mely az utazási okmányban kijelölt határon túl megyén. 43. §. A csapatparancsnok csak sürgős esetekben van jogosítva megelőző értesítés nélkül, közvetlenül a község elöljáróságától, parancsának előmutatása mellett, a csapatok törvényes mértékben való beszállásolását és élelmezését igénybe venni. 44. §. Az ideiglenes beszállásolásnál a szállások és mellékszükségletek átengedésére vonatkozó szolgáltatási kötelezettség terjedelme az E) mellékletből tűnik ki. 45. §. A havi fizetésben részesülő katonai személyek nejeit és gyermekeit, férjeikkel, illetőleg apáikkal közös szállás illeti; s azonkívül igényük van bútorok átengedésére is, a fejszámuknak megfelelő szükséglethez képest. Ha ezek helyőrségváltozás, vagy a családfőnek szolgálatból áthelyezése folytán, szolgálati tekintetekből az utóbbitól elkülönítve utaznak, őket a családfőéhez hasonló szállás ületi és a fejszámuknak megfelelő butortöbblet átengedésére is van igényük. KÉPVH. IROMÁNY. 1878 — 81. IX. KÖTET. 17