Képviselőházi irományok, 1878. IX. kötet • 302-359. sz.
Irományszámok - 1878-313. 1879. évi XXXVI. törvényczikk a közös hadsereg (hadi tengerészet) és a honvédség beszállásolásáról
313. szám. 127 Közös beszállásolásnál a trágya a katonai igazgatásé, az egyenkint! beszállásolásnál pedig az istálló átengedőjéé marad. Az I. 1) II. 1), illetőleg I. 2) és II. 2) alatt meghatározott megtérítési tételekre már megszerzett igény épségben marad, habár később a katonaságrészéről nagyobb igények támasztatnának is. 32. §. Laktanyákban vagy fiók-laktanyákban a legénység helyiségeiért járó megtérítés kiszámításának és kifizetésének, az állandó béke-elhelyezés alapján követelt és átengedett íerhely alapján kell megtörténni, a mikor az altiszteket megillető elkülönített helyiségek is oly férhelymennyiségbe számitandók, mintha legénységi szobák volnának. 33. §. A jelen törvény hatálya alatt felállított új laktanyáknál, az átengedő részére a beszállásolásért járó megtéritésnek szakadatlan élvezete biztosíttatik, és pedig egy már meglevő épületnek laktanyává alakítása esetében az első tizenöt, új építkezés esetében az első huszonöt évre azon naptól számítva, melyen a laktanya a katonai igazgatásnak átadatott. Tehát még az esetben is, ha a laktanya használata megszakittatott, vagy végkép megszűnt, - a mennyiben az átengedővel a katonai igazgatás érdekeinek inkább megfelelő egyezség létre nem jönne — a 31. §. értelmében (illetőleg a 30. §. alapján megállapítandó bérszabás szerint), az üres hajlékra eső megtérítési összeg a tizenöt, illetőleg huszonöt évi használati időtartamból hiányzó időre tovább fizettetik. De ezen esetben fennmarad a katonai igazgatás joga, hogy a csapat-elhelyezésre nem szükségelt épületet, a megtérítés fizetésének tartama alatt, katonai czélokra használhassa, vagy egyéb a közegészséggel és közbiztonsággal nem ellenkező czélokra bérbe adhassa. Ha ily épület rendkívüli események, például háború vagy elemi csapások folytán, a kiküldendő vegyes bizottság lelete alapján, az illetékes hatóságok határozatával egészen, vagy részben állandóan hasznavehetiennek nyilváníttatott, a megfelelő megtérítés fizetése megszűnik. A jelen törvény hatálya előtt már használt laktanyákért, — valamint az ugyanezen törvény hatálya alatt a katonai igazgatásnak átadott új laktanyákért az első tizenöt, illetőleg huszonöt év letelte után, — a katonai használatnak ideiglenes megszakítása vagy teljes abbanhagyása esetében, a megtérítés az üres hajlékra eső mértékben, még három hónapon át tovább fizettetik. A fióklaktanyáknál a használatnak megszűnte után, a 31. §. szffint járó megtérítés fizetése, csupán egy hónapig, illetőleg a bérszabás szerinti megtérítés*, a 28. §-ban meghatározott bérleti idő lejártáig teljesíttetik. Az utóbb emiitett mindkét esetben a katonai igazgatásnak használati joga szintén fenmarad. 34. §. Ki laktanyát vagy fióklaktanyát enged át, annak az átadásnál szabad elhatározásától függ, váljon a laktanyát, illetőleg fióklaktanyát, a szükséges bútordarabokkal fel akarja-e szerelni, s azok fentartásáról, tisztításáról és az utánpótlásról, valamint a főző, fűtő és világítási eszközökről akar-e gondoskodni vagy sem. Utóbbi esetben ezek felől a katonai igazgatás gondoskodik. 35. §. Az épületek, épületrészek, bútordarabok, gyakorló-terek (55. §.), a katonai igazgatás használatába leltár mellett adatnak át.