Képviselőházi irományok, 1878. VIII. kötet • 240-301. sz.

Irományszámok - 1878-260. Törvényjavaslat az 1878-ik évi közösügyi rendkivüli kiadások fedezéséről

132 260. szám. A katona-helyettesitési és rokkant alapok értékeinek felosztása miatt, a közösügyi költségvetés bevételei csökkentek s ezen csökkenés által a megszavazott kiadásoktól a fedezet egy része elvonatott; ugyanis az 1878. évi közös költségvetésben bevételként előirányoztatott: a) a katona-helyettesitési alap kamataiban . 1,285.832 frt — kr. b) a katonai rokkant alap kamataiban . , 211.039 > — > együtt 1,496.871 frt — ~"kr7 a tényleges bevétel pedig a közös péuzügyministeriummal megejtett előleges leszámolás szerint az a) alattiaknál 1,047.803 frt 877» kr. a b) < « •. • . 121.188 > 907* > együtt 1,168.992 frt 78 kr. e szerint az előirányzat ellenében kevesebb a bevétel 327,878 frt 22 krral, mely összegből a magyar korona országaira 31.4°/<> vagyis 102,953 frt 76 kr. esik. Ez utóbbi összeg tehát szintén a közös pénzűgyminister rendelkezésére volna bocsátandó. A 4-ik szakaszban az 1879. évi II. törvényczikkre azért történik hivatkozás, mert ezen törvény indokolásában már utalás történt arra, hogy az idézett szakaszban kitett összeg hitelművelet által lesz fedezendő. Minthogy a törvényhozás a rendkivüli közösügyi kiadások czímén 1879-re meg­szavazott összeget, az átmeneti kiadások és beruházások után külön rendelte elszámolni, az egyenlő elszámolás czéljából leghelyesebbnek láttam, az 1878 ik évre ugyanazon intézkedést, életbeléptetni, melyet a törvényhozás az 1879. évi elszámolásra már megállapított, mert a több évi zárszámadások összehasonlitását rendkivül megneheziti az, hogy az elszámolás minden évben más módon eszközöltetik, — ez okból vettem fel a törvénybe az 5-ik szakaszban foglalt rendelkezést. Budapesten, 1879. május 11-én. Gróf Szapáry Gyula $. k. f m. k. pénzügyminister.

Next

/
Oldalképek
Tartalom