Képviselőházi irományok, 1878. IV. kötet • 84-99. sz.

Irományszámok - 1878-91. Törvényjavaslat az utakról

91. szám. 311 A 12-ik §-hoz. A közmunka megváltásának árát a törvényhatóság által minden évben vélem megálla­pitandónak. Kívánatos lenne ugyan, hogy a közmunka megváltási ára ne minden évben változzék és minden törvényhatóságban egyenlő elvek alapján állapittassék meg; de miután tagadhatlan, hogy a körülmények változásával egyes vidékeken a napszám-árak is lényegesen változnak, sem azt, hogy a törvényhatóság közgyűlése a napszám árát több évre előre állapítsa meg, sem azt, hogy e tekintetben korlátok közé szorittassék, indokolhatónak nem tartom. A 13-ik §-hoz. Noha sem czélszerünek, sem ez időszerint kivihetőnek nem tartom, hogy az útépítés és fentartás terhe hazánkban már ez időszerint egészen pénzbeli adózás alapján rendeztessék, szük­ségesnek látom azt, hogy a mostani természetbeni gazdaságról a pénzgazdaságra való átmenet fokozatosan előkészíttessék; és ezért vettem fel a törvényjavaslatba azon határozatot, hogy minden törvényhatóság feljogosittassék, a közmunka egy részének megváltását kötelezöleg kimondani, illetve elrendelni. Felveendőnek tartottam azon határozatot, hogy a közmunkának kötelező megváltása csak az egész megye területére mondassék ki; mert ha a közgyűlés a kötelező megváltást egyes vidékekre vagy városokra is kimondhatná, ezzel ezen vidékeket vagy városokat esetleg arány­talanul terhelné meg. A 15-ik §-hoz. Szükségesnek tartottam azon határozatot felvenni, hogy senki sem kötelezhető saját szolgabírói járásán kivül közmunka-tartozását leszolgálni, mert a természetben leszolgálandó közmunka egyik legnagyobb hátrányának tartom, hogy ez időszerint mindenki, a ki közmun­káját természetben szolgálja le, tetszés szerinti helyre rendelteti ki. így megtörténik nem ritkán, hogy a közmunka-kötelezettek lakhelyüktől több mértföldnyi távolságra rendeltettek közmunka­tartozásuk leszolgálása czéljából. Mindazonáltal az igás közmunkára köteles, tartozik szolgabírói járásán kivül is fuva­rozni, ha a kőbánya vagy a kavicstelep más szolgabírói járás területén van, mert különben megtörténhetnék, hogy az igás közmunka felhasználása egyátalán lehetetlen volna. A 17-ik §-hoz. Miután a természetben leszolgálandó közmunkának legnagyobb hátránya, hogy kény­szeres, és nem önkénytes, ezen körülmények hátrányait csakis az ezen §-ban felvett határozat által lehet ellensúlyozni. A fuvarozási munkánál egyébiránt hasonló gyakorlat országszerte érvényben van, mert mindenütt az egy igás napszám után kifuvarozandó kő- vagy kavicsmennyiség állapittatik meg. Nem jár semmi nehézséggel sem a kézi munka leszolgálására nézve, a minden napszám után teljesítendő munkafeladatot hasonlón megállapítani és a kötelezett napszámnak leszolgálását a teljesített munka alapján venni ^számba. A 19-ik §-hoz. Miután anyagi erővel arra valakit kényszeríteni, hogy közmunka-kötelezettségének eleget tegyen, — nem lehet, — a közmunka-tartozás leszolgálásának elmulasztására büntetésnek kiszabása szükséges. A 22-ik §-hoz. A közmunka-összeírások eddig a hatósági közegek által elkészíttetvén, a megyének meg­küldettek a nélkül, hogy az illető közmunka-köteleseknek alkalmuk lett volna, a rájuk kirótt

Next

/
Oldalképek
Tartalom