Képviselőházi irományok, 1878. I. kötet • 1-81. sz.

Irományszámok - 1878-5. Simonyi Ernő és társai határozati javaslata, az összes kormány tagjainak vád alá helyezése iránt

5. szám. 13 A pánszláv eszme Oroszország hatalmi erejével szövetkezik ellenünk, mint szövetkezett a háború folyamán Törökország ellen. E szövetkezés ostromolni fogja határainkat, melyeknek megvédelmezése sokkal könnyebb és biztosabb leendett, ha az ottomán birodalom épsége, a Duna szabadsága s Románia függetlensége a szerződések értelmében megoltalmaztatik. A Parisban 1856-ik évi márczius 30-án kelt általános s ugyanazon évi ápril 15-én kelt hármas szerződés, valamint az 1871-ik évi londoni szerződés kétségbevonhatlanul feljogosították a kormányt arra, hogy fontos, sőt életbe vágó keleti érdekeink védelmére a két állam hatalmas szavát felemelje. A magyar kormány egyetértésével e szerződések alapján kötelessége volt a közös kormánynak, Oroszországot a támadó háborútól visszatartani s e czélra a velünk rokon érdekű nemzetek szövetségének megszerzésére a lehetőség határáig nyiltan és komolyan törekedni. Semmi jelenség nem bizonyítja, hogy a kormány teljesítette e kötelességét, de minden jelenség azt bizonyítja, hogy megszegte azt. A külpolitikai viszonyok leghátrányosabb alakulásai közt sem volt megengedhető, hogy kormányunk az ottomán birodalom feldarabolásához s Oroszország hatalmának az Al-Dunán és a Balkán-félszigeten kiterjesztéséhez segédkezet nyújtson. Oroszország hatalmának ezen kiterjesztése ellenében Magyarország és Ausztria részére megfelelő compensatiót találni sem Boszniában és Herczegovinában, sem a Balkán-félsziget egész nyugoti részében nem lehet. Minden foglalás csak erőink szétforgácsolását, könnyen megtámadható határaink kiterjesztését, az államellenes elemek szaporodását s a szomszéd nemzetek féltékenységét eredményezi. Évek óta öntudatosan és következetesen vallotta e nézeteket a magyar nemzet. Népgyűlések és törvényhatósági közgyűlések nyilatkozatai, s a sajtóban és országgyűlésen naponként pártkülönbség nélkül felmerülő nyilatkozatok szakadatlanul intették a kormányt, Oroszország hóditó terjeszkedésének veszélyes voltára s azon érdekek fontosságára, melyeket e terjeszkedés eltiprással fenyeget. Volt időpont a háború folyamában, a mikor a kormánynak — ha már az orosz háborút eredetileg megakadályozni nem akarta is — a diadalmas orosz seregek előhaladását hatalmában s kötelességében állt volna meggátolni. Semmi bizonyitékunk arra, hogy a kormány Plevna ostroma alatt vagy annak eleste után komolyan megkisérlette volna Oroszországot békére birni s a Balkánon átmeneteitől visszatartani, pedig eleve hivatalosan ismerte azoii súlyos s érdekeinkre nézve veszélyes békefeltételeket, melyeket a győzedelmes orosz hatalom a legyőzöttnek dictálni el volt határozva. Semmi bizonyitékunk arra, hogy a kormány komolyan felemelte volna szavát a nemzetközi jog alapelveinek, a szerződések szentségének, a népek szabadságának s a súlyosan megtámadott humanitásnak védelmére. Magyarországnak és Ausztriának létezése nem határainknak hozzáférhetleuségén s nem is a faj- és vallásegységnek, hanem a nemzetközi szerződések sérthetlenségén s a történelmi jog biztosságán alapszik. A magyar nemzet súlyos aggodalmak napjait élte át. Saját állami létezését látta megrendülni, midőn kormánya mozdulatlanul, sőt helyesléssel tekintette, miként szaggattatik szét a nemzetek jogának azon rendszere, melyet egykor Európa szentesitett s melyet első sorban Magyarországnak és Ausztriának kellett volna védelmeznie. Visszaemlékezett azon végzetes időkre, a mikor három uralkodó szövetsége a szabad és független Lengyelországot a nemzetek jogának s az örök igazságnak lábbal tiprásával felosztotta.