Képviselőházi irományok, 1878. I. kötet • 1-81. sz.

Irományszámok - 1878-24. A képviselőház mentelmi bizottságának jelentése, Lukács Béla orsz. képviselő mentelmi ügyében

24. szám.* 99 24. szám. A képviselőház mentelmi bizottságának jelentése, Lukács Béla orsz. képviselő mentelmi ügyében. A képviselőház 1878. november 1-én tartott 10. ülésének 32. számú határozata folytán a mentelmi bizottság tárgyalás alá vévén Lukács Béla orsz. képviselő mentelmi ügyét, az összes irományok átvizsgálása után, mindenekelőtt szükségesnek tartja, hogy jelentésbe foglalja a tény­állás azon főbb mozzanatait, melyeknek ismerete nélkül a képviselőház sem a bizottság véleménye iránt, sem általában az ez ügyben hozandó határozatra vonatkozólag kellő tájékozással nem birhatna. Ballagi Mór és Jurányi Vilmos — minta „Franklin-társulat" igazgatói — a „Közvélemény" czimű budapesti politikai napilap f. é. július 3-án 179. számában „Egy hirlapirodalmi botrány" felirattal aláirás nélkül megjelent közleményben foglalt rágalmazásokért, a budapesti ker. kir. sajtóbiróságnál a „Közvélemény" ellen sajtópert indítottak. Az emiitett sajtóbiróság a vizsgálatot elrendelvén, Borostyám Nándor a „Közvélemény" felelős szerkesztője f. é. július 14-én kelt levelében a kérdéses czikk szerzőjéül Lukács Bélát nevezte meg, előadván, hogy ő jelenleg (Erdélyben) Zalathnán tartózkodik. Budapesti sajtóbiróság f. é. augusztus 2-án 94. sz. a. végzéssel Lukács Béla kihallga­tását elrendelvén, annak foganatosításával az illetékes gyulafehérvári kir. törvényszéket kereste meg. A gyulafehérvári kir. törvényszék megidézésére Lukács Béla f. é. augusztus 12-diki beadványában előadja, hogy ő f. é. augusztus 5-én Gyulafehérvár sz. kir. város által ország­gyűlési képviselővé választatott, hivatkozva immunitására, azon kérdést intézi: „kivánja-e, hogy a jelzett sajtóperben kihallgatás végett megjelenjen, mielőtt a képviselőház mentelmi joga felett határozott volna" ? Gyulafehérvári királyi törvényszék az iratokat további eljárás végett a buda­pesti sajtóbirósághoz visszaküldötte, de ez utóbbi bíróság f. é. augusztus 21-én 111. sz. a, a gyulafehérvári kir. törvényszéket Lukács Bélának haladéktalanul való kihallgatása végett — „mint ki ez idő szerint nem igazolt országgyűlési képviselő és mentelmi jogra való hivatkozása kihallgatását nem gátolja", újabban megkereste. A gyulafehérvári kir. törvényszék megidézésére Lukács Béla megjelenvén, megidéztetése és kihallgatása ellen tiltakozott, mivel „mentelmi joga megválasztatása, nem pedig igazoltatása napjától kezdődik", s a hozzá intézett kérdésekre a feleletet megtagadta. Ezek után a budapesti sajtóbiróság f. e\ október 25-én 146. sz. a. a panaszosok indít­ványára Lukács Béla „most már országgyűlési tag" mentelmi jogának felfüggesztése végett, a képviselőház elnökét megkereste. Ezen tényállás és ezen ügyre vonatkozó iratok hosszas és beható átvizsgálása után a bizottság azon nézetben van, hogy tekintettel egyrészt az ügy jelenlegi állására, másrészt pedig a képviselőháznak azon határozatára, melylyel ezen ügyet tárgyalás végett a bizottsághoz uta­sította, a bizottsági véleménynek két körülményre kellett kiterjeszkedni, nevezetesen: 13*

Next

/
Oldalképek
Tartalom