Képviselőházi irományok, 1875. XXV. kötet • 802-870. sz.
Irományszámok - 1875-802. Törvényjavaslat, a végrehajtási eljárásról
34 802. szám. A 122. és 123. §-ok szerint eszközlendő az árfelosztás akkor is, ha akár magánfél, akár pedig a közpénztár a nála többek részére lefoglalt összeget birói kézhez kivánja letenni. Ezen esetben a pénz azon bírósághoz teendő le, melynek kiküldöttje az első végrehajtást foganatosította. A letéti beadványhoz valamennyi foglaltatónak a foglalás időrendje szerint összeállított kimutatása a letevőnek aláírásával ellátva, ugy a bíróság vagy más hatóság, illetőleg ezek kiküldöttjei által kiadott rendelvények eredetben csatolandók. 131. §. Ha a behajtott követelés nem pénzbeli, a bíróság a jelentés alapján a behajtott követelés tárgyának árverés utján való értékesítését rendeli meg, s ennek foganatosítására kiküldöttet rendel. Igénybejelentési felhívás kibocsátása ezen esetben nem szükséges; a kikiáltási árul szolgáló becsárt pedig a kiküldőit, a mennyiben szükségesnek látja, az állandóan alkalmazott bírósági szakértők közül egynek közbenjöttével alakszerű becslési eljárás nélkül állapítja meg. A befolyt vételárból a kielégítés a 129. és 130. §§. szabályai szerint történik. 132. §. A lefoglalt követelés behajthatlansága esetében a végrehajtatónak jogában áll a végrehajtást szenvedőnek másnemű vagyonára intézendő végrehajtás utján szorgalmazni követelése kielégittetését. A lefoglalt követelés behajtására fordított és bíróilag megállapított költségek és dijak az alapperbeli követelés járulékaihoz számittatnak. Ugyanezen jog illeti a végrehajtatót akkor is, ha a lefoglalt követelésre nyert zálogjogról lemond, vagy pedig kimutatja, hogy a követelés lefoglalása daczára elegendő fedezettel nem bir. (121. §. a) pont). A zálogjogról való lemondás esetében a végrehajtást szenvedő adósa értesítendő. 133. §. Ha a végrehajtásilag lefoglalt követelés feltételtől függ, ha a követelés lejárata fél évnél hosszabb időre terjed, ha a követelés viszonszolgálattól függ, ha a végrehajtást szenvedő adósa ellen csőd-eljárás van folyamatban, vagy ha a követelés érvényesítése más okokból nehézségekkel van egybekötve : a bíróság a követelésnek birói árverésen való eladását, vagy más módon való értékesítését rendelheti el. Ezen kérelem tárgyában a bíróság a végrehajtást szenvedőt, s ha ez nem belföldön tartózkodik, vagy tartózkodási helye ismeretiem a részére kinevezendő ügygondnokot meghallgatni köteles. Az árverés az ingóságokra előirt szabályok szerint tartatik meg. Pénzbeli követeléseknél kikiáltási árul a követelés névszerinti értéke szolgál; nem kamatozó követeléseknél azonban a lejáratig folyó 6°/ 0 kamat különbözet a névszerinti értékből levonatik. Másnemű követelések kikiáltási árát a végrehajtó a 131. §. szerint állapítja meg. Az árverési vevő a viszteher melletti engedméyes jogaiba lép; a követelésről kiállított okiratok, s a netalán fedezetül szolgáló kézi zálog neki átadandó, ha pedig a követelés biztosítására a zálogjog bejegyezve van : úgy az elrendelt árverés feljegyzése, mint a hitelező személyében történt változás kitüntetése végett az illetékes telekkönyvi hatóság hivatalból keresendő meg.