Képviselőházi irományok, 1875. XXV. kötet • 802-870. sz.

Irományszámok - 1875-808. Törvényjavaslat a magyar rendőri büntető törvénykönyv

808. szám. 175 Mindez nem igényel külön igazolást. Hogy a belügyi-, közlekedési-, a közgazdászati- és kereskedelmi ministerektől, oly rendelkezési jog, az ország érdekében s nagy veszélyek kikerülése szempontjából meg nem tagadható : azt az e kérdés körül figyelmet igénylő viszonyok és körülmények természete kétségen kívülivé teszi. De elismerte ezt a legutóbbi törvényhozás is már számtalanszor, midőn — ugy a marhavész, valamint a gátak és vizek szabályozására vonatkozó, továbbá a közegészségügyről szóló, valamint egyéb számos törvényekben: a ministeri büntető rendeletet kötelező erejűnek nyilvánitotta. Elismerte a törvényhozás e jog nélkülözhetlensógét, átalános szempontból az 1869: IV. törvényczikk 19. §-ában, melyben felhatalmazván a birót a rendelet törvényessége feletti cognitióra s felmentvén, illetőleg eltiltván azt, a törvénytelen rendelet alkalmazásától, — a contrario, a nem törvénytelen rendeletnek kötelező erejét ós annak mint jogszabálynak a biró általi alkalmazását kimondotta. Fölöslegesnek látszik e nólkülözhetlen, minden mivelt államban fenálló és a helyes közigazgatás lényeges alkatrészét képező jog tekintetében bővebb indokolást felhozni, az 1843-ik évi büntetőtörvónykönyv javaslat 39. §-a mutatja: hogy ez iránt az országban soha sem forgott fenn kétely, s még akkor sem, midőn a kormányzás — nem felelős ministerek, hanem felelősség nélküli dioasteriumok által vezettetett s midőn nem állott "-módjában az ország képviseletének — a talán nem helyes, vagy veszélyes, avagy talán a törvénybe ütköző dicasterium büntető rendeletét, egy egyszerű szavazat által — hatálytalanná tenni. A mi a törvényhatóságok, a szabad királyi, a rendezett tanácscsal biró városok büntetőstatútumok hozatalának jogát illeti: e jog, a legújabb törvényekben s nevezetesen az 1870: XLII. törvényczikk 2. §-ában és az 1871: XVIII. törvényczikk 22. §-ában a fővárosra nézve pedig az 1872 : XXXVI. törvényczikk 3. §-ában ujolag és ismételve elismertetett. De a törvényhatóságok statutarius joga hazánkban, a történelmileg átszármazott jogalkotási források közé tartozik s különösen rendőri tilalmak és parancsok alkotása, valamint az ezek megszegői elleni büntetések meghatározása: mindig és főleg a statutarius jog alkatrészének tekintetett. De gyakorolták e jogot-, tágabb- vagy szorosabb határok közt, habár nem is statútum jellegével, a községek elöljárói is, ugy hogy e tekintetben — nem ugyan törvény által szabályozott, sőt a körvonalakat ós a határokat illetőleg nem is tüzetes ós egyenlő; de mindamellett is, egy kétségbevonhatlan gyakorlat állott fenn. Mindazonáltal szükségesnek és indokoltnak látszott, hogy különbség tétessék azon kihágások közt, a melyek a törvény által nyilváníttatnak azokká és azok közt, a melyeknek e minősége — a ministeri rendeleten vagy hatósági statútumon alapul. A súlyosabb kihágások kivétel nélkül olyanok, hogy vagy tüzetesen és valamennyi ismérvük kimerítésével a törvényben megállapíthatók; vagy pedig oly viszonyokra vonatkoznak, melyeknek — habár nem szándékolt veszélyeztetések elleni oltalma, a törvényhozó által szemügyre vétethetik. Jogos tehát ós az állampolgárok érdeke is követeli, hogy azon kihágásokra nézve, melyek az ily természetű transgressiók legsúlyosabb büntetésével büntettetnek: a törvényben foglaltassák a megfelelő intézkedés, ós hogy a törvényen kivüli büntető-szabály alkotásának joga, csak a csekélyebb kihágásokra terjesztessék ki. Ennek felel meg a törvényjavaslat 3. §-a, mely a büntetések tekintetében a hatósági köröket — az illető hatóság minőségéhez és fokához képest korlátolja. Ezen tekintetben eltér a törvényjavaslat az 1843. évi javaslat 39. §-tól, mely a kihágásra egyátalán megállapítható legsúlyosabb büntetés megállapításának jogával ruházza fel ugy a helytartó-tanácsot, valamint mindenik törvényhatóságot. A különböző forrásból származó bűntető rendelkezések közötti összhangzat, külön határozványokat tett szükségessé; mert máskép megtörténhetnék, hogy törvényrendelet, és szabály egymással ellentétben állanak, a mi a jogrendben zavart, a nép érzületében s magatartásában