Képviselőházi irományok, 1875. XXIV. kötet • 801. sz.
Irományszámok - 1875-801. A magyar királyi ministerium előterjesztése, a közös-ügyi kiadások hozzájárulási arányának ujból megállapitására kiküldött magyar országos bizottság jelentése tárgyában
''••-, 801. szám. L^ szag részére évenként körülbelül egy millióval kisebb megterheltetés mutatkoznék. Végre még megjegyeztetik, hogy az előbb emiitett II. A.) és II. B.) táblázatokban kimutatott fogyasztási adójövedelmek, valamint az adóvisszatéritések is a magyar királyi pénzügyministeriumi adó, és jövedéki számvevősége és az osztr. cs. kir. pénzügyministerium számvevősége által (közvetett adók osztálya) közigazgatási és statisztikai ozólokból készített kimutatásokból merittettek. Ezen segéd eszközökhez azért kellett nyúlni, hogy a három fogyasztási adótárgy jövedelme esak is azon összeggel vétethessék számításba, mely a létrejött egyezmény szerint a termelési arány kipuhatolásának alapjául szolgál; mivel továbbá némely összegek (mint például a. söradó-pótlék) melyeket csak is ezen statisztikai kimutatásokból lehetett megállapítani, a jövedelemnél elhagyandók voltak. Ezen kimutatások eredményei egyébiránt a zárszámadások végeredményeivel megegyeznek, csakhogy azok egy bizonyos naptári év pénztári kezelését, ezek ellenben egy év szolgálatára elszámolt bevételeket tüntetik elő. Épen ugy egyeznek a statisztikai kimutatásokból vett, az egyes adótárgyak szerint elkülönített adóvisszatéritések évi összegei azon fogyasztási adóvisszatéritósekkel, melyeket a közös állami háztartás 1868. bezárólag 1875. évekre szerkesztett zárszámadásának a határvámjövedéki fölöslegről szóló melléklete mutat. A III. táblázatban és annak a., b., c. mellékleteiben említett hozzájárulási arányra nézve megjegyeztetik, hogy a katonai határőrvidék polgárosítása folytán az 1872. évi IV. törv.-czikk 2. §-a értelmében a közös költségek évenként megállapítandó összegéből előbb 2°/ 0 járulék a magyar korona országai terhére levonatván, az ennek levonása után fenmarado összegből 30°/ 0 a magyar korona országai által, és 70°/ 0 a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok által fedezendő, illetőleg fedeztetik. Ezen 2°/ 0 és 30% hozzájárulás egy százaléki tételben fejezve ki, a magyar korona országai részére . . ... . 31 4 ;i0 °/ 0 és a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok részére ... 68 6 / 10 °/o hozzájárulási kötelezettséget eredményez. Melléklet. 2-Ífe szám. (Jegyzk. 3-ik ülés 2-ik pont,) A képviselőház 1877-ik évi ápril hó 25-én tartott 231-ik ülésének jegyzőkönyvi kivonata. 2787. További napirend szerint tárgyalás alá vétetett ezután Tisza Kálmán ministerelnök következő határozati javaslata: „Minthogy az 1867. évi XIV. t.-cz. értelmében elérkezett annak ideje, hogy azon hozzájárulási arány újból való megállapítása végett, mely szerint a magyar korona országai az 1867. évi XII. t.-czikkben a sanctio pragmatica folytán közösöknek ismert ügyek terheit viselik, az 1867. évi XII. i-cz. 22. §-a értelmében az ezen törvény-