Képviselőházi irományok, 1875. XXIII. kötet • 765-800. sz.
Irományszámok - 1875-794. Törvényjavaslat, a bélyeg és illetéki szabályok némely határozmányainak módositásáról
170 794. szám. Ezen kényszer annyival is inkább alkalmazandó volna, mert sok évi tapasztalat által tanúsított tény, hogy a fokozatos bélyegilleték alá eső jogügyletekről kötött szerződések, kötelezvények, nyugták stb. számtalan esetben nem láttatnak el bélyeggel, vagy hogy az illető okmányra a bélyeg csak utólag felragasztva iratik keresztül, az illetéki szabályok rendeleteinek ilyetén kijátszásától nem riasztja el a feleket a megröviditett, vagy megrövidíttetni szándékolt bélyegilleték fokozott összegének büntetóseképen reájok háramló fizetési kötelezettsége sem ; az államot e ezimen megillető jövedelme szerint sok esetben egyenesen attól függ, vájjon a szerződő felek hajlandók-e illetékfizetési kötelezettségöknek eleget tenni. Mulhatlanul szükséges tehát sikeresen intézkedni, hogy a bélyegtörvény vonatkozó határozmányainak a javasolt kényszer által foganat szereztessék. A 14. §-ra megjegyeztetik, hogy előfordult tárgyalások szerint lehetséges, miszerint a ; pertarilag kezelt peres beadványok másod- s további példányai, valamint ezek mellékletei, melyek az alperes ügyfeleknek adatnak ki, itt-ott a pertárnokok vétkes elnézéséből nem bélyegeztetnek és nem is leletoztetnek meg, vagy ha azok bélyeggel fel is szereltettek, de a bélyegjegyek nem üttetnek át a hivatali pecséttel, s igy a feleknek alkalom nyujtatik, a bélyeget ismét leszedni, és ujolag használni. Ezen §. tehát a bélyegjövedelem biztositását czélozza. A 15. §-ban az ügyvédi meghatalmazványok ismételt használata folytán a kincstár kárára jelenleg divó visszaéléseknek megszüntetése czéloztatik, s a javasolt rendszabály a birói eljárás folyamát teljességgel nem gátolhatja. A 16. §. tekintetében megjegyeztetik, hogy az — intézeteknél, különösen pedig a vasúti társaságoknál majdnem átalánosan szokásban van, hogy azok hivatalnokai, és szolgai személyzetétől fizetéseik felvétele alkalmával nyugtatványok nem követeltetnek, hanem csak jegyzékek készíttetnek, melyekben egy harmadik hivatalnok bizonyítja, hogy a kimutatásban felsorolt hivatalnokok és szolgáknak a jegyzékben kitett összegek kifizettettek. Tekintve, — hogy az állam a nyilvános számadásra kötelezett intézetektől méltán követelheti; hogy üzletükben oly eljárást ne létesítsenek, mely egyenesen az állami jövedelem csonkítására van irányozva, — tekintve továbbá, hogy a magyar törvényhozás az említett intézetek hivatalnokait az 1868. évi XXIII. t.-cz. 20. §-a által, melylyel a szolgálat adományozása után az előbbi szabályok szerint járó bólyegilleték reájok nézve megszüntettetett, jelentékeny kedvezményben részesitette, tekintve végül, hogy a fenjelzett módon szerkesztett fizetési jegyzékek az azokban megnevezett hivatalnokok ós szolgák irányában mindenesetre bizonyítékul szolgálnak ós ezen értelemben bélyegkötelesek; mindezen indokokból a javaslatba hozott II. fokozati bélyegilletékeknek beszedése teljesen igazoltnak tűnik elő. A 17—24. §§-okban az illetéki egyenérték szabályozását hozom javaslatba. Az érvényben levő illetéki szabályok szerint az illetéki egyenérték óvtizedenkint volna megszabandó. A második évtized 1870. évben járt le. Minthogy az emiitett szabályok a törvényhozás által rendszeiint csak évről-évre rendeltettek érvényben tartatni, a pénzügyministerium kénytelen volt a II. évtized lejártával akkóp intézkedni, hogy az illetéki egyenérték mindaddig az eddigi mérvben, és az évtizedi előírásokból egy évre eső részletben szedessék be, — mig a törvényhozás e részben rendelkezni fog. E szerint az illetéki egyenérték a régi kiszabás alapján fizettetik. Időközben azonban az illetéki egyenérték alá tartozó jogi személyek földbirtokai tagosítások, legelőelkülönitósek, átalában pedig birtokrendezések által terjedelemben, s igy értékben is növekedtek, minélfogva a kincstár érdekében áll, miszerint a kérdéses jogi személyek ingó, s ingatlan vagyonának mostani állaga alaposan kinyomoztassék, és ennek alapján az illetéki egyen-
