Képviselőházi irományok, 1875. XXI. kötet • 691-731. sz.
Irományszámok - 1875-733. A képviselőház vám- és kereskedelemügyi bizottságának jelentése, az „osztrák-magyar Lloyd” gőzhajózási vállalattal kötött hajózási s posta szerződésről beterjesztett törvényjavaslat tárgyában
390 733. szám. dos előmozdításában keresik/nem lehet csodálkozni azon, hogy a trieszti érdekek szolgálatában álló Lloyd-társulat népszerűtlenné vált s olyannak tekintetett, mint a melynek egyik feladata Triesztnek előnyeit Fiume felett biztositani. A szerződés tehát, melyet a javaslat tartalmaz, első sorban ezen ellenszenvvel küzd, pedig a bizottság nézete szerint ezen szerződés az egyedüli alkalmas mód arra, hogy Trieszt és Fiume közt az egyenlőtlennek mondható verseny hatásában Fiume előnyére paralizáltassék, illetőleg, hogy a magyar kormánynak a Lloyd-társulat rendeltetésének irányozására, a magyar kereskedelmi és forgalmi érdekek lehető érvényesítése végett, a kellő befolyás biztosittassék. Es az ország máris nagy áldozatokat hozott azon czél elérhetésére, hogy a magyar tengeri és tengerentúli kereskedelmet létesíthesse és fejlődésre juttathassa ; s ha a törvényhozás nem akarja azt, hogy ezen áldozatok teljesen kárba vesszenek, a czél elérésére való következetes törekvésével ez idő szerint nem szakithat, mert ámbár igaz, hogy az eddigi eredmény nem igen sikeres, még sem szabad lemondanunk a reményről, hogy a magyar tengeri és tengerentúli kereskedelem és forgalom növekedését elfogjuk érhetni. Egy ily czél tartós közreműködést és kitartást igényel, — és valósításához nem hiányoznak az előfeltételek. Ugyanis a monarchia által fogyasztott kereskedelmi czikkek legnagyobb része az északi tenger kikötő városain át Németország vaspályáin és igy kétségtelenül a hosszabb utón jut el rendeltetése helyére. Az áruforgalomnak ebből eredő előnyét tehát idegen föld élvezi. A bizottság jól tudja, hogy a nagy világ kereskedelmi irányát, megszokott és számtalan más tényező által megszilárdított összeköttetéseit, a mi törekvéseink érvényesítése egyedül nem képes megváltoztatni, de ha azt nem akarjuk, hogy tengeri kereskedelmünk előmozdítására okszerűen irányzott tövekvésünk mellőzésével a tengeren túli czikkeket idegen államok közvetítésével tudjuk csak megszerezni, nem riasztathatjuk el magunkat a létező akadályok által attól, hogy biztos tengeri összeköttetések létesítésének segélyével tengeri kereskedelmünk irányát, a magunk javára megszabhassuk. A bizottság ezen kivül nem kívánná teljesen elejteni azon eddig követett czélt, hogy a magyar tengerpart főhelye Fiume, tengeri kereskedelmünk gyupontjává emeltessék, anynyival is inkább, mert ehhez a természetes előföltételek, helyzetünk kedvező voltánál fogva nem hiányoznak. A jelenlegi viszonyok közt, midőn még nem sikerült a forgalmat oly mórtékben növelni, hogy a tengeri kereskedelmi összeköttetéseket már belső erők közreműködése által, minden állami közbelépés mellőzésével, tehát egyedül magán vállalkozás utján lehetne létesíteni s fentartani: a bizottság nem találná kereskedelmi érdekeinkkel és az éppen megjelölt czél elérhetésével összeegyeztethetőnek, az állami sególyzós és istápolás megvonását. A bizottság tehát azon nézetének köteles kifejezést adni, hogy miután a tengeri és tengerentúli összeköttetések biztosítása ez irányú kereskedelmi érdekeink és fejlődésünk előmozdítására szerfelett szükséges, ezen összeköttetések biztosítása, ós ezzel azok sikere is, lényegesen az azok létesítésére kiválóan alkalmas eszközök helyes választásától függ, másfelől ezen eszközök egyik legfontosabbját, a kellő irányban biztosítékot nyújtani képes hajózási vállalatok is képezik: a törvényjavaslatban foglalt szerződós Magyarország jól megfontolt kereskedelmi érdekeivel megegyez, mert egy oly tengeri hajózási vállalatot köt le az ország szolgálatára, mely a monarchia eddigi segélyezésével hatalmassá és versenyképessé növekedvén, , kikötött rendeltetésének teljesítésére, valamint a tervezett tengeri összeköttetések biztosságára nézve, teljes garantiát nyújt. Ezen kereskedelmi szempontok kiegészítéséül a bizottság mindjárt e helyütt nyilatkozik a javasolt összeköttetések irányára és azon járatok kereskedelmi becsére nézve, melyek kiválóan Magyarország javára köttettek ki. Ezen járatok három csoportra oszthatók. — Az egyik csoporthoz tartoznak azok, melyek a magyar tengerpartot, a dalmát, albán és göiög tenger parttal ós Ancona olasz kikötővel öszszekötik, továbbá, melyek a helyi forgalmat közvetítik.