Képviselőházi irományok, 1875. XVI. kötet • 559-609. sz.
Irományszámok - 1875-560. Törvényjavaslat, a szeszadóról
560. szám. 95 érdekeket lehetőleg megóva, egyszerű is legyen és a megadóztatás aránylagos egyenlőségének alapelvét is gyakorlatilag érvényesítse ? Ugyanazon szempontból fogta fel ezen tárgyat a szeszadó reform iránt működött szakbizottság is, és ezen szeszfőzdéknek a használt főzőkészülékek termelő képessége alapján leendő átalányozása (megváltása) mellett nyilatkozott. A következőkben részletesen kifejtett intézkedések az igazság és az egyenlőség szempontjából is elkerülhetlenül szükségessé váltak, mivel tény az, hogy az átalányozási rendszer a már emiitett okoknál fogva egyenlőtlenül hat az egyes szeszfőzdékre, a gyárilag berendezett nagyobbszerü szeszfőzdéket, a mezőgazdasági szeszfőzdék ellenében előnybe helyezvén, minélfogva indokoltnak láttam az utóbbiak számára a törvény szabta adó átalányból 20% adó elengedésnek kedvezményét felvenni a törvényjavaslatba. A szeszgyárak ezen engedmény ellen alaposan kifogást annál kevésbé emelhetnek, mivel csak igy lesz kiegyenlítve azon a két ipar természetéből folyó nag^ előny, melyet a nagy gyárilag űzött ipar a gazdasági ipar felett eddig gyakorolt. Az. által továbbá, hogy választás szerint adójukat szeszmérőgép alkalmazása mellett az előállított termeivény alapján fizethetik: tőlük függ annak biztosítása maguk részére, hogy minden körülmények között csak a valósággal a tényleg előállított szeszmennyiség után adózzanak. Az eddigi kulcs, mely a szesznyeredékre nézve fel van véve, oly annyira igazolatlanul alacsony és messze megette áll a valóságnak, hogy már ismételve túltermelést ós kedvezőtlen kereskedelmi conjunoturák esetében crisist idézett elő, mely crisis a mezőgazdasági szeszfőzdékre is hátrányosan hatott, az utóbbiaknak lehetetlenné tévén, azon gyárilag előállított szeszmenyiségekkel versenyezni, melyek a lehetetlenné vált kivitel folytán az országban kerültek fogyasztásra. Azonban egy iparág tekintetében sem oly szükséges, különösen Magyarországban, hogy az a földbirtokos kezében maradjon, mint a szesztermelésnél, mivel az értelmes és intensiv földmivelést ós marhatenyésztést csak ez által lehet hathatósan előmozdítani. Kétséget nem szenved továbbá, hogy a jelenlegi adókulcs mellett sokkal több téríttetik vissza adófejében, mint tényleg fizettetett. Ezen helyzetet megváltoztatni feltétlenül szükséges, mert a kincstár nincs azon helyzetben, hogy a termelőnek annyival több adót fizessen, mint a menynyit tőle kapott és ez által oly nagy jutalmakat osztogasson, — mert eltekintve a kincstárra ez által háromló ós nem indokolható jövedelmi veszteségtől, a mai állapot a közteherviselés egyenlőségének elvével sem egyeztethető össze, mivel az állami háztartást fedező adózó-polgárok adóterhét egyes iparosok javára növeli. Azon egész kérdés megitélésénól: mily hatással lesz a szesziparra a szesznyeredéknek a valóságot inkább megközelítő mértékben való megállapítása és igy felemelése? a főszempontot az képezi, vájjon a szeszipart ezen intézkedés gátolja-e és a kivitel természetes feltételeivel arányban álló termelésre irányzott és igy egyedül egészséges fejlődésben? Határozottan lehet állítani, hogy a szesznyeredék tervezett emelése a szeszipart a külfölddel való concurrentiában legkevésbbé sem gátolja, mert az iparos a kivitelnél az adót egészen visszakapja ós a belfogyasztásnál pedig a fogyasztóra hárítja. Prámiuinokkal megajándékozni a kivitelt és igy egészségtelen spekulatióra alapított túltermelést előidézni, mely az első rósz fordulatnál összeomlik, és crisiseket idéz elő — a törvényhozás feladata nem lehet. Sőt épen a kivitel biztosítása teszi elkerülhetlenné ezen intézkedést, mert a külföldhöz való viszonyaink is szükségessé teszik, hogy az adókulcscsal a valódiság mögött ne maradjunk, mivel alig várható, hogy idegen államok részéről szeszünk számára bármi engedményt érjünk el, ha a kivitt szeszt ily igazolatlan jutalomban részesíteni meg nem szűnnénk. — Csak oly szesztörvény mellett, mely a szesznyeredéket a valóságot megközelítő módon állapítja meg, lehet
