Képviselőházi irományok, 1875. XI. kötet • 410-499. sz.
Irományszámok - 1875-499. Az osztályok előadóiból alakult központi bizottságnak jelentése, a kisebb polgári peres ügyekben való eljárásról szóló törvényjavaslatra
499. szám. 349 járni, utazni s végezni oly dolgokat, megfelelni oly hivatásnak, melyek mellett az igazságszolgáltatás mindenkor nehéz munkáját teljesíteni, nem ritkán lelkiismeretébe fog ütközni. Nálunk, hol ép az alsóbb néposztályoknál a jogügyletek világos s tiszta volta vajmi ritka, legtöbb esetben hosszas s bonyolódó eljárásra van szükség, hogy az igazság kiderittethessék. A szolgabírónak nincs, nem lehet ehhez ideje! Pedig az igazság, a jog kiderítése mégis csak elvitázhatlan követelmény ?! Az állíttatik a többi között, hogy a szolgabíró utazásai közben is el fog ez ügyekben járhatni. Ez nem argumentum, ez egyszerűn ózsdi képzelem, mely a vitás jogügyek és a közigazgatási tisztviselő hivatásának sokoldalú s elütő természeténél fogva általánosságban soha sem leend realisálható. De az állítás túlzás is, melytől pedig a törvényhozónak ugyan csak tartózkodnia kell; mert hogy bár mily csekély értékű peres ügyben, melynél a jog s igazság lelkiismeretes kiszolgáltatásáról van szó, egy egyén, kinek feje telve van például a megvizsgált kavicsgarmadák előirt nagyságának hiányaival, a gyorsaság kedveért csak ugy futtában, pipaszó mellett a kocsi végről mondja oda a biró határozatát, az valóban nem lehet az annyira szidalmazott magyar igazságszolgáltatás javításának ideálja, vagy legalább nem remedium a bagatell- ügyeknél elérendő gyorsasághoz. A gyorsaságot illetőleg tehát kétségtelenül a járásbirót illeti meg az előny! És másodszor elérni óhajtjuk az olcsóságot. Itt két szempont veendő a bírálat alapjául. Az egyik illeti az állam pénztárát, az annyira pengetett gazdálkodás kérdését; a másik : az adózó polgár és igazságot kereső fél zsebeit. Ezekkel kapcsolatban az állíttatik, hogy a járásbíróságok létszámát szaporítani kellene, ha a nagy számú bagatell- ügy náluk hagyatik, mi az állam pénztárának ujabbi jelentékeny mégterheltetésével járna. Eltekintve attól, hogy a községi bíráskodásnak tervezett tágítása által is lényegesen apad a járásbíróságok teendője, nem áll ez állítás, mint ellenindok, már csak azért se, mert e szaporítás akkor is, leend szükséges, ha a járásbíróságok illetősége más módon fog emeltetni, miután kétséget nem szenved, hogy áz eddig létező területi s munka-erő beosztást egy jobb igazságügyi kormányzat nem tűrheti meg. De különben is ki tudja azt, mily rendszer felé vezet bennünket a közel jövő ?! Az mondatik továbbá, hogy a közigazgatásnál a szolgabirák személyzetét ugy is kellend szaporítani, tehát tehetni ezt az állampénztár terheltetése nélkül az igazságszolgáltatás ilyetén javítására! Igaz! ott hol kevés a szolgabíró, vagy a szolgabírónak nincs segéde, kell a szaporítás, de csakis a közigazgatás jól felfogott érdekében. A szolgabíró kell hogy segéddel birjon, de nem azért, hogy bíráskodjék, de azért, hogy járását jól igazgathassa. A szolgabiróságok körül különben is nagy az aránytalanság, melyen a jobb közigazgatási politikának mielőbb segítenie kell. Az meg ép nem elismerésre méltó dolog, hogy az állampolgárok zsebei, ily czim alatt közvetve még inkább terheltessenek a nélkül, hogy az állam kiadásai apasztatnának, de igen is akként, hogy annak ugy a közigazgatás, mint a jogszolgáltatás vallja kárát. Az államra nézve tehát az olcsóság cziinén ez állításokkal érvet kovácsolni bizony nem lehet. Ami pedig a feleket illeti, az igazságkeresés ós szolgáltatás olcsósága, a perrend ós a képviseltetós kérdésével hozandó kapcsolatba. Legyen a perrend a czélnak megfelelően szerkesztve s apadni fognak a költségek, elérve leend az olcsóság — a járásbiró előtt is.
