Képviselőházi irományok, 1875. X. kötet • 373-409. sz.
Irományszámok - 1875-377. Jelentése a mentelmi bizottságnak, Dr. Miletics Szvetozár országgyülési képviselő mentelmi ügyében
377. szám. 17 A kormány ezen tekinteteknek nem mindenben megfelelőleg járt el a jelen esetben, mert: nem igazolta azt, hogy Magyarország déli részeiben az állam biztonságát veszélyeztető rendkívüli körülmények léteztek f. évi július 5-én, Dr. Mileties Szvetozár elfogatása alkalmával, sőt maga a tisztelt ministerelnök ur szóval adott felvilágosítása közben kijelentette, hogy nem lehetett attól tartani, hogy ott lázadás törjön ki; annál kevésbbé lett igazolva, hogy az állam biztonságát fenyegető veszélyt másként, mint a képviselő elfogatása által eltávolítani nem lehetett; ugyanazért: tekintve, hogy a kormánynak tudomása volt, legalább lennie kellett az ország délijrészeiben uralgott hangulatról, és még sem intézkedett rendeletileg az iránt, hogy Magyarország külpolitikájával netán meg nem egyező, de világos törvény által nem tiltott bárminemű segély-gyűjtések Szerbia részére a kezdetben azonnal eltiltassanak; tekintve továbbá, hogy az elfogatás, a szerb kónyszer-kölesönhöz való járulást, elhelyezést és az önkéntesek toborzását eltiltó rendelet előtt, illetőleg a rendeletet megelőzött tények vizsgálatának következtében történt; tekintettel végre, hogy habár a kormány vállalta magára a mentelmi jog mellőzéseért a felelősséget, de mert a bíróságok által intéztette el, ezáltal a biróságok függetlenségét befolyásolta. Véleményem az, hogy a képviselőház a képviselői mentelmi jog mellőzéséért, a kormány eljárását rosszalni méltóztassék. Beadja: Simonfay János s. k. képviselő, a mentelmi bizottság tagja. KBPV. H. IROMÁNY. 1875-78. X 3