Képviselőházi irományok, 1875. IX. kötet • 372. sz.
Irományszámok - 1875-372. Folytatása a büntetőtörvénykönyv indokolásának
82 372. szám. Ennélfogva az obligatio helyi joga, annak anyagi érvénye L.-re nézve a hamburgi törvények szerint volt megítélendő. Ámde az obligationak útjában állott nemcsak egy prohibitiv-törvény, hanem egy büntetés kiszabása mellett kibocsátott tiltó törvény, is, de az obligatio keletkezésének két illetősége közül csak az egyik helyen, t. i. Poroszországban, nem pedig a másikon is, Hamburgban. Minthogy ily esetben kivételképen a kereset helyének helyi joga dönt, következik: hogy ha a kivándorlók — a kiknek személyükre nézve e szerződés tilalma utjokban nem állott — Hamburgban L.-t a szerződés teljesítése végett beperelték volna, ő azon kifogással: hogy a szerződés érvénytelen, nem élhetett volna és elmarasztaltatott volna, holott azon esetre, ha ő perelné be a kivándorlókat Poroszországban, annak ellenkezője történnék. Az első esetben tehát, a mint most áll a dolog, a hozott büntető ítéletek következtében azon sajátságos eset állana be, hogy L. egy oly szerződés alapján, mely Poroszorságban az ottani feltevés szerint egy fórum delicti commissi-t képező helyen köttetett, Hamburgban a szerződés teljesítésére, Poroszországban pedig ugyanezen szerződés megkötése miatt criminalis büntetésre Ítéltetnék; továbbá, hogy azon esetben, ha az ő tiltott cselekménye alapján ő kártérítés végett bepereltetnék, a véghezvitt cselekmény helye döntene az illetőség és az- alkalmazandó helyi jog felett, e hely azonban a feltett esetben — tekintve, hogy szerződésről van szó — ismét csak a szerződés keletkezési helye, a két oldalú szerződésnél tehát L.-re nézve Hamburg lenne; végül egy Poroszhonban in foro delicti commisi ellene hozott, kártérítésre vagy netalán magánbüntetésre szóló marasztaló ítélet a foganatosítást illetőleg alig volna teljesen kivonható a hamburgi biró bíráskodása alól. A jogsegély iránt 1869. évi június hó 21-én kelt észak-német szövetségi törvény a fennforgó esetre nem alkalmazható. Végül közöljük a vádlott semmiségi panaszára: Lobedanz ellen 1870. évi február hó 23-án kelt főtörvényszéki elutasító ítéletet (36. sz. I.) Indokok. Vádlott semmiségi panaszában az állíttatik: hogy a büntetőtörvény 3. §-a és az északtiémet-szövetség alkotmány levelének 3. czikke van megsértve és pedig azért, mert 1) vádlott hamburgi alattvaló, tehát — ha nem is az észak-német szövetség alkotmányának, de mégis a büntetőtörvénykönyv 3. §-ának értelmében idegen, vagyis egy oly államnak honosa, melyben a porosz büntetőtörvény érvénynyel nem bir. Ily egyénre a porosz büntetörvények csak azon esetben alkalmazhatók, ha az a vétséget, melylyel vádoltatik, Poroszországban követte volna el. Néni elég — mint a hogy azt a fellebviteli biró véli, — hogy a szóban levő szerződések kivándorlókkal a schievelheimi kerületben köttettek, illetőleg közvetittettek; hanem azt is meg kellett volna állapítani — a mi nem történt -- hogy vádlott azon cselekményeket, melyek által részéről a szerződések megkötve, illetőleg közvetítve lőnek, Poroszországban hajtotta végre. Ezzel megegyeznek a kir. főtörvényszéknek 1856. évi május hó 21-én és 1865. évi mártius hó 23-án kelt ítéletei. (Groldhammers Archív 4. köt. 831 1. — 13. köt. 435. L). Az utóbbiban világosan ki van mondva, hogy csak azon hely irányadó a büntető törvények alkalmazására nézve, a hol a vádlottat terhelő cselekmény létesült. Ezen felfogás megfelel a büntetőtörvénykönyv 3. §-ában foglalt territorialitási elvnek is, mely szerint mindenki, a ki valamely helyen valamely cselekményt visz végbe, ezt olyformán tartozik tenni, hogy az ezen hely törvényeinek megfeleljen, ha más különben az illető egyén személyére nézve nem volna is ezen törvényeknek alávetve. Az idegen, a ki külföldön visz véghez valamely cselekvényt, semmiképen sincs alávetve a porosz büntetőtörvényeknek, sem személyére nézve, sem tartózkodása folytán.