Képviselőházi irományok, 1875. IX. kötet • 372. sz.

Irományszámok - 1875-372. Folytatása a büntetőtörvénykönyv indokolásának

64 372. szám. Minthogy azonban a halál, elaszás vagy más gyógyithatlan fogyatkozások — a mint természetesen szabad állapotban is beköszönthetnek, ugy gyakran a fogságban is — már 10 évi letartóztatás előtt beállanak, ezzel a fogság 10 éven túli kiterjesztése ellen szólló legnyomatékosabb indokok nagy része elesik. Ad. IV. Az időleges büntetések maximumául 10 évi fegyházbüntetést akkor tartok feltétlenül elegendőnek, ha a büntetés oly szigora magánfogságban töltetik ki, mint a hogy az itt Bruchsalban van alkalmazásban. A magánfogság végrehajtásánál a térbeli szabadság foka rendszerint csekélyebb, az azzal egybekötött magány szigorúbb, a kedélyre való benyomásokat hathatósabbakká teszi, a zárka 4 fala az emberi őröknél kérlelhetlenebb felvigyázó, a fegyelem ekként szigorúbbá válik. A büntetés végrehajtásának azon módjával szemben, mely Moabitban alkalmaztatik, még megjegyzendő, hogy a foglyok Bruchsalban kevesebb külön ételt kapnak (saját költségükön) és hogy- a munkavállalkozókkal és ezek megbízottjaival való érintkezés itten egészen elesik. Továbbá Moabitban könnyebben fordulhat elő a magánfogságból közös fogságba való áthelyezés, mintsem Bruchsalban. Az én tapasztalásom szerint teljesen helyes, hogy a büntetésnek magánfogságban való végrehajtása miatt a büntetés tartama alábbszállittatik. A mint egyrészt ezen reductio rövid büntetéseknél, melyek nem terjednek tovább ti hónapnál, egészen eleshetnék, ugy másrészt teljesen indokoltnak tartom, hogy hosszabb büntetéseknél a viszony megforditva is alkalmaztassák, a mint hogy ez némely más országban történik is. — Azt vélem ugyanis, hogy 10 évi szigorú magánfogság 20 évi fegyházbüntetéssel teljesen egyenlő. Annak átalánosságban való kijelentésétől, hogy 10 évi fegyházbüntetés az időleges büntetés maximumának elegendő, — fenyítő politikai természetű aggályok tartanak engem vissza ós különösen azt hiszem, hogy kivált a halálbüntetés eltörlése után, az életfogytiglani* büntetésig az ugrás szerfelett nagy lenne. Ad V. Kénytelen vagyok mindazonáltal kijelenteni, hogy a 10 évi büntetési tartam túllépése a büntetés mellék czéljait, a javítást stb. illetőleg, alig használ valamit. A mi 10 év alatt nem éretett el, az később sem fog eléretni. A fegyintézetben való lét ezután csakis a bünhődósnek van szánva ós ez bizonyára magasztos czél. . Ha a büntetések egyátalában nem nagyok, mint minálunk Badenben, akkor, a mennyiben a foglyot roppant bün terheli, a 10 óvhel hosszabb büntetés is igazolt. Én nem volnék képes magamat rávenni arra, hogy a fenemiitett, gyilkosság miatt 25 évi fegyházbüntetésre ítélt egyént a legfelsőbb kegyelemre ajánljam. Ha 10 év lefolyása előtt a valódi javulás beállott, akkor ezen vívmány nincsen veszélyeztetve, — hiszen, a megjavult fogoly belátja büntetésének jogosultságát, és türelemmel szenvedi azt. Hosszú tartamú büntetések vagy a megkegyelmezése iránt táplált hiu reménykedés miatti elégűletlenség időnkónt itt-ott mutatkozik a foglyoknál, egyébiránt ez nem mindig veendő annak jeléül, hogy a javulás nem állott be, mert hiszen, a foglyok szintén csak emberek; de az ily tünemények nem csak 10 évi büntetési tartam után, hanem elébb is fordulnak elő. Feltétlenül káros a büntetés czéljainak elérése tekintetében a reménytelenség, de ez a hosszú tartamú büntetésre ítéltet leginkább a fogság első éveiben nyomja és szintén egyik oka a nagyobb halandóságnak.