Képviselőházi irományok, 1875. IX. kötet • 372. sz.

Irományszámok - 1875-372. Folytatása a büntetőtörvénykönyv indokolásának

38 372. szám. III. A 10 évnél hosszabb büntetéssel, ugy a testi, mint lelki állapot tekintetében egybekötött befolyások a rendelet átalános megjegyzéseiben oly találóan vannak kiemelve, hogy azokhoz a dolog lényegére nézve nincs mit hozzátenni. Mert az én, csaknem teljes 30 évi fegyintézeti szolgálatom alatt szerzett tapasztalataim engem szintén azon meggyőződésre vezettek, hogy a 10 évet meghaladó fegyházbüntetés az egyhangú, öröm és élvezet nélküli fogsági élet mellett, az anyagi és szellemi jólétre irányzott minden kitelhető gondoskodás daczára is mindkét irányban a leghátrányosabb befolyást gyakorolja. ' Ezen káros hatás első sorban az egészségnek többé kevésbé és pedig rövid idő múlva külsőleg'is észrevehető megrenditésében és ezzel kapcsolatban a testi erőnek szemmel látható fogyásában nyilvánul. És ép oly félreismerhetlenül és legrövidebb idő alatt nyilvánul az, a test és lélek közötti szoros kapocsnál fogva, a fegyencz egész lelki állapotán. A mint a test ruganyosságát elvesztette, az egész lelki és kedélyállapotban is feltűnő fásultság áll be, a mely viszont a meggyengült testi erő fenntartását, illetőleg felelevenitését megbénítja. Innen, van aztán, hogy az administratio által a legkiterjedettebb mértékben tett, lehetőleg az illetők egyéniségéhez alkalmazott és sajátságos viszonyaikat számbavevő, minden intézkedésnek és minden fáradozásnak daczára, az ily foglyokon, igen korán — s épen tekintettel a hosszú tartamú és mintegy végnéíkülinek tetsző büntetésre, gyakran nagyon is rövid idő alatt — oly csüggeteg, levert, bátortalan, sőt nem ritkán a kétségbeeséssel határos hangulat vesz erőt, hogy sok esetben semmi módón sem sikerül őket ismét feleleveníteni és beléjük maradandóan lelki erőt, vigaszt és reményt önteni. A hosszú tartamú büntetésre ítélt foglyok közül csak nagyon kevesen maradnak mentek a fennebbi befolyásoktól és csakis olyanok, a kik nemcsak különös erőteljes egészséggel, hanem azonkívül még vagy kiváló szellemi erővel és akaratszilárdsággal birnak, avagy azok közé tartoznak, a kik többé k'evésbbé szellemtelenek és akarat nélküliek és azért úgyszólván csak vegetálnak. Leginkább bizonyítja ezt épen a szóban lévő hosszú tartamú büntetésre itélttek osztályánál előfordult halálesetek rendkívül nagy száma: 236 százalék; míg az 1852—1868. közötti időszakban a foglyok átalános halandósága csak 29 százalékot tön. Eme foglyok nagy része bizonyára nagyobb életkort ért volna el, ha épen büntetési idejük végét nem oly messze távolban látták és eUrhetlennek nem tartották vala. Hogy ily tünemények a bűnhődéssel kapcsolatos javítási czélra nem kevésbbé káros hatással vannak, eléggé világos. Nemcsak hogy ily körülmények között a legjobb szándók nagyon gyakran ismét megingattatik s a javulási irány meg nem erősbődhetik és meg nem szilárdulhat, ha ilyetén foglyoktól emberi számítás szerint meg van vonva a közelebbi kilátás arra, hogy jó szándékukat a börtön falain kivül is valósithassák ; minek folytán az ily helyzetben lévő fegyenczet egy bizonyos, mindinkább túlsúlyra vergődő közönyösség és érzéketlenség szállja meg, a mely őt minden benső felemelkedésben és a jóhoz való tartós ragaszkodásban gátolja: — hanem az ily fogoly végre elveszti még minden erólyét is, mely szükséges volna arra, hogy szabadságának vissszanyerése után — ha azt egyátalában eléri — saját lábán megállhasson és önállóan megkereshesse kenyerét ; ezen erkölcsi ellankadás mulhatlan következménye lévén az egész börtönóletnek, annál nagyobb mérvben áll be, mentül tovább tart a büntetés és mentül több büntetés előzte már meg azt. Mindezen hatalmas erővel reáják nehezölő külső viszonyoknak — a melyek nem gyéren a legkellemetlenebb ós legsúlyosabb természetűek — a kérdéses fegyenczek nem birnak ellentállni, és ekként gyakran csakis ezen okból újra a bűnös életnek esnek martalékul.