Képviselőházi irományok, 1875. IX. kötet • 372. sz.

Irományszámok - 1875-372. Folytatása a büntetőtörvénykönyv indokolásának

20 372. szám. Nagyméltóságod lekötelezne, ha ezen jelentések bekivánását mielébb eszközöltetni és azok tartalmát, a tárgyalás alatt lévő és Nagyméltóságod szakját oly közelről érdeklő kérdés iránti saját nagybecsű nézetének közlése mellett tudomásomra juttatni sziveskednék. (Aláírva) Leonhardt. m. A porosz Ibelügyministernek a fegyintézet! igazgatókhoz kibocsátott rendelete. Berlin, 1869. évi május hó 11-én. • Az 1851. évi ápril hó 14-én kelt büntetőtörvénykönyv 10. §-a szerint az időleges fegyházbüntetésnek tartama — ellentétben az életfogytiglanival — legalább két és legfeljebb húsz évet tészen. A munkában lévő észak-német szövetségi büntetőtörvónykönyv számára e kérdésnek olyatén eltérő szabályozása vétetett ozélba, mely szerint első sorban a minimum 2 évről 1 évre teendő és a maximum is alább szállítandó volna. Ez utóbbi tekintetben azon kérdés merült fel, hogy 10 avagy 15 év állapittassék-e meg leghosszabb büntetési tartamul. Az alacsonyabb büntetési tétel mellett leginkább felhozatik, hogy nem a büntetés foka az, a mi nagyobb biztosítékot nyújt a jogsértés ellen és hogy ellenkezőleg a törvénykönyvben tulmagasra szabott büntetések épen megfordított irányban hatnak, s a helyett, hogy a jogbiztonságot emelnék, csökkentik. A tiz évi fegyházbüntetést, ha teljes komolysággal vétetik foganatba s kivált ha nagyobb részben mint magánfogság jő alkalmazásba, tartamára nézve elég hosszúnak kell tekintenünk. A mi ezen tiz évi időn tul megyén, az állítólag inkább arra szolgál, hogy a büntetés végrehajtásának czélját veszélyeztesse, mintsem hogy azt előmozdítsa; sőt azon veszély forogna fenn, hogy az a jó, a mi a tiz *év alatt eléretett, ezen időtartam tulhaladásával részben kárba megy. A tapasztalás szerint az ember nem képes a fegyházi élettel járó kényszert és egyhangúságot hosszabb időn át elviselni a nélkül, hogy testben s lélekben pótolhatlan kárt ne szenvedne. Tulhosszu fogságnak mulhatlan következményei: a szellemi egyéniség megsemmisülése ós testi elsatnyulás. A jogrend megóvása végett alkalmazott rendszabály ekként éppen a polgári társadalom ellen fordul, a mely a szabadon bocsátott személyében egy többé, kevésbé nyomorék és már ennek folytán is minden uj kísértésnek ellenállhatlanul martalékul eső tagot kap vissza. Végül felhozatik, hogy az állam egyátalában nincsen feljogosítva arra, hogy a büntettet, mely ellen csak időleges fogságbüntetést vélt megfelelőnek, tényleg oly hátrányokkal sújtsa, melyek a megfenyitettnek egész életére kihatnak. Habár a felhozott érvek nagyobb részének nyomósságát félreismerni nem lehet, mégis azon kérdésnek: — váljon az időleges fegyházbüntetés maximuma 10 avagy 15 évre szabassék-e? — még a büntetés végrehajtása körül szerzett tapasztalatok alapján való megvizsgálása annál szükségesebbnek látszik, minthogy az észak-német szövetség területén ez idő szerint hatályban lévő büntetőtörvénykönyvek kivétel nélkül sokkal magasabb maximalis tartamot állapítanak meg, és ennélfogva a szándékba vett változtatás, kivált a 10 évre való leszállítást tekintve, rendkívül életbevágó lenne. Ennek folytán felkérem Nagyságodat': nyilatkozzék mielébb behatólag a következő pontok iránt: I. Mennyire rug az 1852-ik év óta az ottani fegyintézetben letartóztatott (időleges büntetésre itélt) azon rabok száma, a kik 10 évnél, illetőleg 15 évnél hosszabb büntetésre ítéltettek? II. Ezek közül hányan töltötték ki teljesen büntetésüket? hányan bocsátattak el büntetési idejök lejárta előtt megkegyelmezés folytán és hányan őrültté nyilvánittatásuk folytán? hányan