Képviselőházi irományok, 1875. VII. kötet • 256-286. sz.

Irományszámok - 1875-286. A magyar büntetőtörvénykönyv a büntettekről és vétségekről. Második rész indokai.

286. szám. 335 A 1S4. §-hoz. Vétséget követ el, és 6 hónapig terjedhető fogházzal és pénzbüntetéssel 200 frtig büntetendő: a ki az állam által elismert valamely vallás szertartásai gyakorlatára szolgáló helyiségben nyilvános botrányt követ el, vagy a vallási tisztelethez vagy szertartáshoz tartóié valamely tárgyat, a szertartásra rendelt helyiségben, vagy bár azon kivül, de vallásos szertartás alkalmával, tettel vagy botrányos szavakkal sérti, A 185. §-hoz. Vétséget követ el, és egy évig terjedhető fogházzal és 500 frtig terjedhető pénzbirsággal büntetendő; a ki az állam által elismert vallás lelkészét, a midőn az vallási szertartást teljesít, szóval, tettel, vagy fenyegetéssel nyilvánosan megtámadja. Ha pedig a lelkészt testileg bántalmazza: büntettet követ el, és 2 évig terjedhető börtönnel büntetendő. Az álláspont, melyet e fejezet szelleme, béltartalma és határpontjai tekintetében, a törvényjavaslat, elfoglal: már az átalános indokolásban kiemeltetett. Távol áll ez attól: hogy bármely alakban, valami olyat állapítson meg, a mi a ^lois de sacrilége" látszatával bírhatna A vallás, a hit, az ember benső lényének tárgya, s el van vonva a világi hatalom bíráskodásától. Ezt fogadván el elvül a törvényjavaslat: ezzel körvonalozva volt a fejezet béltartalma és kiterjedése is. Oly cselekmények — melyeket valamely vallás tilt, vagy melyek az illető egyén álta külsőleg vallót vallás tanait, vagy habár főbb ágazatait sértik: nem vonattak be a büntető törvény keretébe. A tapasztalás mutatja: hogy az ellenkező eljárás nem használna a vallásnak; az államhatalmat pedig kiszorítaná feladata által vont természetes határaiból. A IX. fejezet feladata a mondottak után csak kettő: 1. Az állam által elismert minden vallás szabad gyakorlatát a tettleges megzavarástól, illetőleg az erőszakos megakadályoztatástól biztosítani. 2. Az elismert vallások szertartásait a botrányos megtámadtatástól megvédeni. Mindkét esetben — eltekintve az államnak mint az elismert vallások védnökének, e hivatásából származó jogától és kötelességétől: még egy közvetlen érdeke is parancsolja az államnak a beavatkozást; mert mindkét nemű cselekmények alkalmasak arra, hogy a megsértett felekezetbélieket lázas ingerültségbe hozva, a közrend veszélyeztetésének okaivá váljanak. A „szertartás'

1 általában említetvén: magában foglal minden egyházi functiót, mely az illető vallás lithurgikus jellegével bir. Tehát pl. az egyházi esküvés, keresztelés, temetés stb. épen ugy ide tartozik, mint a szoros értelemben vett isteni tisztelet. A „megzavarás" — illetőleg „megakadályozás"-nak valósággal megtörténtnek kell lennie; az előbbihez azonban zaj, tettlegesség s m. e. f. ép oly kevéssé szükséges, mint a hogy nem kivántatik, miszerint eredménye az egybegyűlt egész közönségre kiterjedjen s maradandó legyen. A szertartásra szolgáló „helyiségek" alatt, szintén nemcsak a szoros értelemben vett isteni tiszteletre állandóan használt templomok, imaházak, — de minden e czélra, habár időleges koronkénti használatra berendezett helyiségek is (pl. kápolnák, kálváriák, alkalmi imahelyek) értetnek. Hogy mely „tárgyak" tartoznak a vallási tisztelethez, vagy szertartáshoz? e tekintetben az illető vallás hit- és szertartás tana irányadó. A „lelkészek" megtámadása vagy bántalmazása, csak annyiban esik a 185. §. határozmánya alá, a mennyiben az, azokon, a vallási szertartás teljesítése alkalmával követtetett el. Ezen kivül, a lelkészek sem részesülhetnek több oltalomban, mint az állam más polgárai,