Képviselőházi irományok, 1875. VII. kötet • 256-286. sz.

Irományszámok - 1875-286. A magyar büntetőtörvénykönyv a büntettekről és vétségekről. Második rész indokai.

326 286. szám. A 173. §-hoz. A magánosok elleni erőszak vétségét követi el és 6 hónapig terjedhető fogházzal büntetendő, a ki a munkabér felemelése vagy leszállítása végett valamely munkás, vagy munkaadó ellen erőszakot követ el, azt szóval vagy tettel bántalmazza, vagy erőszakkal fenyegeti. Ugyanezen büntetés alá esnek azok is, a kik gyárak, műhelyek, vagy azon helyiségek előtt, a hol munkások dolgoznak, vagy a munkaadó, vagy munkavezető lakása, illetőleg tartózkodási helye előtt összecsoportulhak a végett, hogy a munka megkezdését vagy folytatását megakadályozzák, vagy pedig a munkásokat a munka elhagyására bírják. A munkások és munkaadók szövetségére nézve s az úgynevezett „munkás-kérdés" mikénti megoldására nézve különböző vélemények lehetnek és vannak. Különböznek a nézetek — sőt a törvényhozások is: az ilynemű szövetségek büntető jellegének megítélésében és ebből kifolyólag : a büntethetőség ismérveitek megállapításában. De abban — a számbavehető vóleményárnyalatok, még a szélsők is találkoznak: hogy a munkás- és munkaadóosztálynak épen ugy, mint a társadalom bármely más osztályának, csak jogos és törvényes eszközökkel szabad helyzetük javítására törekedni. Kendőztessék tehát a két osztály viszonya bármikép, a társulási-, ipar-, kereskedelmi- s polgári magánjog, illetőleg törvényhozás terén: az kétségtelen marad, hogy a munkabér fölemelésének, vagy leszállításának kierőszakolása, jogállamban ép oly erélyesen reprimálandó, mint a polgárok személye s vagyona elleni bármely más erőszak. S ez a büntetőtörvényhozás feladata. Eltérés e tekintetben az egyes államok törvényhozásai között csak annyiban mutatkozik, a mennyiben némelyek a munkások és munkaadók egymás irányábani erőszakoskodásait, mint „sui generis delictum^-okat vonják intézkedéseik körébe; mig mások a gyakorlati alkalmazásra bizzák, hogy az e nemű cselekmények az erőszakról szóló egyéb szabványok szerint biráltassanak el. Javaslatunk, mennyire csak lehetséges, mindenütt kerülvén a generalisálást: ezen cselekményt is, saját objectuma szerint, a megfelelő osztályban, de külön szakaszban határozta meg. A javaslat nem csak elismeri, hanem a büntethetőség határának szabatos megjelölése által, világosan kifejezi: hogy a munkaerő mindenkinek oly tulajdona, melyet a polgári törvény korlátai között, legjobb meggyőződése és elhatározása szerint szabadon értékesíthet. A javaslat nem kívánja a munkás rovására, szabadalomban részesíteni a munkaadót, s ennek az olcsó munkát mintegy törvényileg biztosítani; hanem egyenlően védi, esetleg sújtja mindkettőt. „A magánosok elleni erőszak vétségét követi el — mondja a javaslat — és 6 hónapig terjedő fogházzal büntetendő, a ki a munkabér felemelése vagy leszállítása végett, valamely munkás vagy munkaadó ellen erőszakot követ el." stb. Ez világos ; ós kétségtelenül kifejezi, hogy nem az büntettetik, a ki munkakötelezettségének nem tesz eleget, a ki a műhelyt elhagyja, vagy a ki munkatársait a munka elhagyására, a munkaadónak ez által okozandó megkárosítására buzditja ; ezek jogellenes cselekméi^ek ugyan, de nem esnek a büntető-törvény körébe. A javaslat csupán az erőszakot s a fenyegetést tekinti a büntetendő cselekmény constitutiv elemének, s ez által a tulajdonképeni büntetőjog területén marad. Elíogadja a javaslat azt is, hogy a munkás-osztály, mint bármely más osztálya a társadalomnak, saját helyzetének jogos és törvényes eszközök általi javítására, az e tekintetben fennálló törvények értelmében, szabadon egyesülhet, s az iránt, hogy mit tart czélra vezetőnek, nyilvánosan értekezhet. Midőn a 173. §. második alineájában az mondatik „ . . . büntetés alá esnek azok is, a kik gyárak, műhelyek, vagy azon helyiségek előtt, a hol munkások dolgoznak, vagy a munkaadó, vagy munkavezető lakása, illetőleg tartózkodási helye előtt összecsoportosulnak . . . stb.", — ezzel