Képviselőházi irományok, 1875. VII. kötet • 256-286. sz.

Irományszámok - 1875-286. A magyar büntetőtörvénykönyv a büntettekről és vétségekről. Második rész indokai.

286. szám. 323 VII. FEJEZET. A magánosok elleni erőszak. A „közrend" elleni erőszak esetei nem merittettek ki az eddigi fejezetekben körülirt cselekmények által. Azon kivül, melyekről a törvényjavaslat már intézkedett: van még több büntetendő cselekmény, melyeknek objectumát a közrend képezi. Vannak ugyan az eddig megjelölt, valamint a VII. fejezetben fölvett delictumokon kivül is még büntettek és vétségek, melyek által szintén a közrend támadtatik meg; sőt olyanok is, melyek még abban is megegyeznek a fentebb megjelöltekkel, hogy véghezvitelük formáját az erőszak képezi — mint például a személyes szabadság, ós a házjog megsértése, (186.. 187., 192. §§.) sőt tágabb értelemben számos más cselekmények is sorozhatok az e nemű büntettek és vétségek közé. Mindazonáltal ugy a IX. és X. fejezetben körülirt, valamint a többi — habár rokontermészetű cselekményeknek specificus jellemvonása szükségessé vagy legalább indokolttá teszi, hogy azok a szorosan vett közrend elleni erőszakoskodás eseteitől megkülönböztetve, külön objectumaik szerint osztályoztassanak. Annak igazolására, hogy , a IV. és a VII fejezetekben meghatározott büntetendő cselekmények helyesen vétettek a „közrend" ellen intézett merényleteknek: elég, ha e két fejezetbe foglalt delictumok egymással összehasonlittatnak. A 151. §. azon esetet tartja szem előtt: midőn a csoport, egy vagy több osztály erőszakos megtámadása végett alakul, s a közrendet ez által veszélyezteti. Ámde a közrend veszélyeztetik akkor is: ha a csoport — egy magánosnak megtámadása végett alakul, s ha ez — a csoport, vagy annak egy vagy több tagja által tettleg megtámadtatik. Ha például a falubeli néptömeg valamelyik lakostársának a faluból való kiűzését akarja erőszakkal keresztülvinni, s ha e czélból betörvén az illetőnek lakába, bútorait, ingóságait kihurczolja s a faluból kiviszi, vagy ha magát az üldözöttet, s ennek családját kocsira téve, ezeket akaratjok ellenére a falu határából kiviszi: senki sem kétkedhetik, hogy ezzel a közrend támadtatik meg, ámbár a cselekmény — a IV. fejezetben felsoroltaknak a törvényjavaslatban meghatározott tényálladékával nem azonos. A most körülirt cselekmény tehát — közelebbről támadván meg a közrendet, de még sem lévén az eddigi fejezetekben meghatározott büntettek fogalma alatt subsummálva: intézkedésekre volt szükség, melyek a közrendnek ezen megzavarására is kiterjedjenek. A példában felhozott cselekmény azonos a VII. fejezet 171. §-ában körülirt cselekménynyel; és ha más körülmény nem forog fenn, mely a tettet súlyosabban büntetendővé teszi: az idézett szakasz szerint „a magános elleni erőszak" bűntettét fogja képezni, s az ezen — esetleg a 172. §-ban megállapított — büntetéssel lesz büntetendő. Ugyanezen szempont alá esik a 173. §-ban körülirt cselekmény is. Ezen szakasznál — nem az érdek, sőt még a közgazdászat átalános érdeke sem volt az elhatározó. Ha akár az ipar, akár az iparos, akár a szerződések, illetőleg az elvállalt kötelezettségek teljesítésének erélyesebb biztosítása tekintetett volna az intézkedés vezérszempontjának: a 173. §. nem foglaltathatott volna be a VII. fejezetbe, sőt maga az intézkedés is vagy mást tartalmazott — vagy mint criminalisticai szempont alá nem tartozó — a törvényjavaslatból kihagyatott volna. A 173. §. teljesen érintetlenül hagyja a munkások, valamint a munkaadók szabad jogkörét, s nem terjeszti ki a büntető^ hatalmat odáig, a hol általa a szabad egyezség, vagy a szabad egyesülés joga törpittetnék el. Ellenben, ha a munkások erőszakoskodó csoportja, akár valamely munkást a miatt bántalmaz, mert ez nem akar velük a munkaadó elleni szövetségbe lépni; vagy pedig eröszakot használ a munkaadó ellen, a miatt, mert ez nem hajlandó akaratát és cselekvését a munkások követelésének 41*