Képviselőházi irományok, 1875. VII. kötet • 256-286. sz.
Irományszámok - 1875-286. A magyar büntetőtörvénykönyv a büntettekről és vétségekről. Második rész indokai.
304 286. szám. megállapittattak, következnek az intézkedések, melyek az államnak belháború, általi veszélyeztetését tárgyazzák. A nemzetközi háború előidézésére irányzott bűnös merényletetek után, (III. Fejezet) a polgárháború előidézésére irányzott, vagy az azt előidézett merényletekről intézkedik a törvényjavaslat. A polgárháború a csoportoknak vagy tömegeknek akár közvetlenül az állami intézmények, akár pedig a társadalom valamelyik osztálya elleni erőszakos fellépésében áll. Mindkét esetben az által jön létre a lázadás, hogy a dezorganizált tömeg erőszakkal akarja saját akaratát az állami és társadalmi tényezők fölé helyezni s a szerves intézményeket és a közerőt elterelve, vagy ezek cselekvését megakadályozva, azt czélozza uralomra juttatni, a mit saját ösztönei vagy szenvedélyei sugallanak. A lázadás bűntettének öbjectuma: az állami és társadalmi rend; subjectuma: a csoport, a tömeg — „túrba": constitutiv eleme: az erőszak. A bűntett, ugy mint a törvényjavaslat 150. és 151. §§-ban meg van határozva, csaknem azonos a római jogban előforduló „seditio"-v&l, mely nem csupán a felsőség elleni tömeges felkelést, hanem a polgároknak egymás elleni erőszakoskodások czéljából alakult csoportulását is magában foglalta. De intéztessék a lázadás akár a 150. §-ban megjelölt objectumok valamelyike, akár pedig a társadalom valamelyik osztálya ellen: mindezen irányzataiban a közrendet, a köznyugalmat támadja meg. Ez azon közös eszme, a melytől a IV. Fejezetben elősorolt valamennyi eset közös jellegét nyeri s mely által azok összetartatnak. Mindegyik eset egy-egy módozatát képezi a társadalmi hatalom megrenditésónek, a belnyugalom megzavarásának. E közös jellemvonás képezi okát annak is, hogy e cselekmények az állam elleni büntettek sorába osztattak be. Midőn a fellázított tömeg fegyveresen ellepi a téreket, ösztöneinek és ellenőrizetlen szenvedélyeinek sugallatait, a fenálló jogos hatalom ellenében erőszakkal kielégítendő.- ez időben minden jog, minden személyi és vagyon-biztonság, maga a társadalmi rend is kétessé, bizonytalanná van téve. A legerősebb érdekek, a polgárok nyugalma, sőt gyakran azok élete is.: a zajongó tömeg szenvedélyeinek hullámzatán inog. A tapasztalás mutatja, hogy ha az államerő nem jelenik meg rögtön, vagy ha az — habár rövid időre nem képes visszaszorítani a rendbontókat: az anarchia mindig nagyobb arányokat ölt s fokonként szaporodnak az iszonyok, melyekkel a félrevezetett, a féket lerázott tömeg magát s hazáját bemocskolja. A lázadásnak tehát állami jelentősége van s a merénylet az állam ellen irányzottnak tekintendő, melynek rendszeres hatalma ellen lép fel akkor is: ha a tömeg csak egyes társadalmi osztályok ellen akarja érvényesíteni akaratát. De ebből nem következik: hogy e fejezetben meghatározott valamenyi cselekmény politikai bűntettnek tekintessék azon értelemben, hogy elkövetője csak is államfogházzal legyen büntethető. Az átalános indokolásban kifejtetett, hogy az állam elleni merényletek között vannak vegyes természetűek is, vannak olyanok is, melyek undokságát nem változtatja meg azon tekintet, hogy talán politikai czélból követtettek el. A „seditio" régibb hazai törvényeink szerint is az állam elleni bűntettnek tekintetett. A Dózsa György-féle lázadásnak legyőzése után, az 1514-ik évi országgyűlésen hozott számos törvények, nevezetesen a IV. cziktől az L-ik törvényczikkig, csaknem valamennyi, az azon ládazásban résztvett parasztok és nemesek megbüntetéséről, a károk megtérítéséről s az eljárásról rendelkezik. E törvényekben csaknem mindenütt: „seditio 1-, „rebellió", „proditio", „insurrectio" említtetik s ezen, bár különböző, elnevezés alatt: a legyőzött parasztlázadás értetik. A jelen fejezetre vonatkozólag a legnevezetesebb e törvényczikkek között a 14. czikk 1. és 2-ik §-a, valamint a 47-ik törvényczikk. A 14-ik t.-czikk emiitett szakaszai igy szólnak:
