Képviselőházi irományok, 1875. VII. kötet • 256-286. sz.
Irományszámok - 1875-275. Törvényjavaslat némely törvényhatóságok területének szabályozásáról és az ezzel kapcsolatos intézkedésekről
275. szám. 231 Melléklet a 275. számú irományhoz. Indokolás a némely törvényhatóságok területének szabályozásáról és az ezzel kapcsolatos intézkedésekről szóló törvényjavaslathoz. I. FEJEZET. A területi szabályozásról. A közigazgatási területek szabályozása már régibb idő óta, mint szükséges, ismertetik el mindenki által, s a különbség főleg abban nyilvánult, hogy inig némelyek az ország egész területének uj beosztását tartották czélszerünek, addig mások helyesebbnek hitték, hogy csak is a legnagyobb hiányok enyésztessenek el egy, e czélból alkotott törvényjavaslat által s a még azontúl szükségessé lehető változások eszközlése a házi-adó behozatalával kapcsolatban és a házi-adóról szóló törvényben megállapítandó módozatok szerint történjék meg, ugy a mint azt a dolgok fejleménye -kívánni fogja. ,, ; •• . • Részemről ez utóbbi módozatot tartóm helyesnek és épen azért jelen törvényjavaslatban czólul csak is azt tűztem ki magam elébe, hogy megfelelőleg a jó közigazgatás egyik legelső alapföltételének, megszüntettessek a területi szabályozásnál azon tarthatatlan állapot, a mely szerint hazánkban oly törvényhatóságok is léteznek, a melyeknek területe még csak folytonos egybefüggő testet sem képez. . " Természetes, hogy arra, hogy ezen czél elérhető legyen, szükséges volt, a kiigazítás keretébe belevonni azon hatóságok területét is, a melyekben az ilyen több részekből álló hatóságok egyes részei feküdtek, vagy a melyeknek belevonása nélkül az uj területi beosztás czólszerüen eszközölhető nem volt. . . -í Midőn ezen czélból a mellékelt törvényjavaslatban foglalt területi szabályozást terveztem, tekintettel kellett lennem arra is, hogy a házi-pénztárnak mielőbb szükséges életbeléptetése alkalmával az igy alakított törvényhatóságok, tulterh éltetés nélkül képesek legyenek a közigazgatás által igényelt költségek fedezésére. A Csik-székből alakult Ősik megyénél, az Udvarhely-székből alakult Udvarhely megyénél és a Pogaras-vidékből alakult Fogaras megyénél lehetetlen volt ezen szempontnak teljesen megfelelni. A topographiai fekvés, az ebből folyó közlekedési akadályok és a népességi viszonyok lehetetlenné tették ezekre vonatkozólag az oly területi egyesítést, melynek folytán a közigazgatási költségek fedezése könnyebbé lett volna tehető ; de mindamellett azt hiszem, hogy Ősik megye már csak közigazgatási czelokra fordítható közvagyonánál fogva is és a másik kettő is, a takarékosság elvének kellő alkalmazása mellett, képes lesz magát mint külön törvényhatóság fentartani, fenmaradváü különben mindenikre nézve lehetősége annak, hogy ellenkező esetben saját kívánatára más hatósággal később egyesittessék. A feunebbiek folytán a törvényjavaslat 1. ós 2. §§-ai bővebb indokolást nem igényelnék.