Képviselőházi irományok, 1875. V. kötet • 171-200. sz.
Irományszámok - 1875-184. Kivonat a főrendiház 1876. évi február hó 17-én tartott 28-dik ülésének jegyzőkönyvéből, a fegyelmi eljárásra vonatkozó törvényjavaslatra tett módositások tárgyában
52 184. szám. „43 §. g) pontjának" következő szavak határoztattak közbeszuratni: „valamint az 1872. évi 36-ik törvényezikk 58 %-a g) pontjának;" — e szakasz további szövege változatlanul meghagyatván. Az 5-ik §-t a főrendiház azon oknál fogva, mert a hivataltóli felfüggesztés csak is oly esetekben fog rendszerint előfordulni, melyekben az illető tisztviselő arra elég alapos okot adott és mert más részt az üresedésbe jutott tiszti állomásra fél fizetés mellett alig lenne alkalmas tisztviselő szerezhető és végül azért is, mivel a megyéknél már az eddigi gyakorlat is igy oldotta meg az ügyet, — ezen 5-dik szakaszt kihagyatni határozta. Az 5-ik szakasznak kihagyása folytán az ezután következő szakaszok, valamint a törvényjavaslatban előforduló hivatkozási számok, egygyel kisebb sorszámot nyernek, miért is a 6-ik., uj 5-ik §-ban a 7-ik §. helyett a 6-ikra, a 7., uj 6-ik — valamint a 8., uj 7-ik §-ban a 12-ik §-ra való hivatkozás helyett a 11-ik §-ra kell hogy hivatkozás történjék. A 11., uj 10-ik §. b) pontjában e szó helyett „kihirdetésétől" a főrendiház, [tekintettel azon eshetőségre, hogy a főispán a hozott határozatról tudomással nem bir, következő szöveget fogadott el: ,,b) a főispánra nézve a határozat felöli értesittetésétől számítandó öt nap." Ugyanezen indokból a 13., uj 12-ik szakasz második sorában lévő e szó „határozatok" után következő szöveg helyett: „a főispánnak azonnal • a törvényhatósági közgyűlésnek pedig jogerőre emelkedésök után jelentendők be." — tétetett. A 20., uj 19-ik szakasz utolsó sorában ezen szavak után: „mozdittathatnak el" a törvényjavaslat cziménél eszközölt módositásnak megfelelőleg a főrendiház következő bővítést eszközölt: „valamint az 1872. évi XXXVI. törvényezikk 58. §. h) pontja és 65. §-ában foglalt hasonértelmü rendelkezései". S elvégre ugyanez okból a 21., uj 20-ik §-ban ezen szavak után: „1870. évi XLII. törvény-