Képviselőházi irományok, 1875. V. kötet • 171-200. sz.

Irományszámok - 1875-200. A büntetőtörvényjavaslat indoklása

200. szám. 173 A legnagyobb súly fektettetett a magánrendszerre, mint a javítás hatályos tényezőjére, s különösen az erre nézve táplált vélemény volt az, mely e rendszernek annyi híveket szerzett, s azt aránylag rövid idő alatt Európa sok államában meghonosította, sőt a negyvenes években, a magyar bantetőtörvényjavaslat elfogadása után, a Komárom megyei, már előbb épített börtön mintájára, hazánk több megyéjét ily rendszerű fogházak felállítására bírta. A foglyok nem érintkezhetnek egymással; a kölcsönös megrontás lehetősége tehát ki van zárva. Kétségtelen, hogy a rósz hatások távoltartása igen nagy előny, s tagadhatatlan az is: hogy a „hős tettek" elbeszélése, s az ifjabb bűntetteseknek iskolázása a gonoszságban nem oly könnyű az elkülönítési rendszer mellett, mint a közös rendszerű börtönökben; mindazonáltal a tapasztalás azt mutatja, hogy még a teljes elkülönítés mellett sem sikerült a foglyoknak egymással érintkezését teljesen megakadályozni. A szükség, a kényszer találékonysága a börtönökben gyakran bámulatos jelenségekben mutatkozik, s meghiusítja a felügyelet leggondosabb intézkedéseit. A mi különösen az érintkezést illeti, ez gyakran közvetittetik jelek által; gyakran pedig ezédulákat vetnek a foglyok egymásnak; átkopogtatnak a falakon, a padlózaton stb. Tudva van, hogy néhány óv előtt a Moabitban két lengyel tartóztattatott le egymás fölötti zárkákban, az egyik a második s a másik a harmadik emeletben; s a két fogoly minden nehézség daczára kopogás által nemcsak folyton érintkezett egymással, hanem ezen módon hosszú időn át sakkot is játszott. De végre is — habár az elkülönítés olyan lehetne, hogy általa a foglyok kölcsönös érintkezése teljesen meggátoltatnék, ez mégis csak negatív eredmény s nem felköltése s fokozása a fogoly lelki tevékenységének s nem irányzás a jónak, a becsületességnek ösvényére. A hosszú időn át tartó magány megtöri a lelket, de nem ébreszti azt tevékenységre; a rósz indulatok, a bünösztönök nem helyettesittetnek a lélek szabad tevékenységéből származó erényes elhatározások által. A javulás pedig mindaddig, mig ez nem éretik el, nem következhetik be. A betekintés önmagába, a gonoszságnak felismerése, a rósz cselekedet megbánása: mindez csak első stádiuma a javulásnak; ezt elősegíti, idáig sok esetben elvezet a magánrendszer. De épen abban van hibája, hogy javító hatása ezen foknál rendszerint megakad s tovább — az erény akarásának erélyes kifejtésére nem képes felemelni a tartós elkülönítés alatt kifáradt, elbágyadt lelket. A hosszú idejű magányban elveszti a lélek működő erejét, akaratkópessógének és tevékenységének rugókonyságát; s ezt maguk a magánrendszer legbuzgóbb hivei is beismerik, félve tekintvén a pillanatra, midőn a fogoly a magánzárkából a szabad életbe kilép. Eőder Károly heidelbergi tanár, az általa kizárólag a javítási elméletre alapított magánrendszernek a continensen egyik legmakacsabb védője nyíltan bevallja, hogy az esetben, ha azt akarjuk, hogy a magánfogság jó eredménye csakhamar meg ne hiúsuljon, minden lehetőt el kell követni, hogy a fogolyra nézve a kiszabadulás ártalmatlanná tótessék; hogy e részben szükséges, miszerint a fogoly a magánelzárás után, mint a lábbadozó beteg, csak lassanként szoktattassék, az addig szigorú merevségben követett gyógykezelés kötelékeinek időnkinti tágítása által a rendes szabad élethez. E szoktatást, ezen utógyógykezelést EŐder és a rendszer más hivei is, a kiszabadultakat segélyező és védő magántársulatokra akarják bizni; de ezeknek fennállása bizonytalan s módjuk sincsen mindig abban, hogy a szabadultakra a szükséges mérvben felügyeljenek; mig másrészről a szabadult fogolytól is függ, ha vájjon kedve van-e magát az ily társulatok, vagy ezek egyes tagjai gyámkodásának aláredelni. A magánrendszerre vonatkozólag imént előadott észrevételek valódiságát a német birodalmi gyűlésnek a bűnt. tvk. javaslat fölötti tárgyalásai is igen élénken igazolják. A töryényjavaslatban ugyanis 6 évre tétetett a fegyházra elitéltek magánelzáratásának leghosszabb tartama. Ezzel szemben, némelyek 1 évre, mások 2 évre kívánták azt leszállittatni; a 3 évi tartam, melyben végre a törvényhozás megállapodott, csak hosszú és élénk, de egyszersmind igen tanulságos viták után állapíttathatott meg.