Képviselőházi irományok, 1875. V. kötet • 171-200. sz.
Irományszámok - 1875-200. A büntetőtörvényjavaslat indoklása
152 200. szám. ség fogalmának kiterjesztését eredmónyezé. A leghiggadtabb férfiak visszariadtak azon roppant terület vizsgálatánál, a melyet e szó értelmének minden mesterséges kifeszités nélküli alkalmazásával, az intellectualis bünszerzőség körébe bevonni lehet. Maga Chassan az 1819-iki sajtótörvény legilletékesebb értelmezője mondja: „Nem szükséges, hogy a bűntett vagy vétség, mely a nyilvános közzététel után bekövetkezett, e közzététel, szerzőjének gondolatában lett légyen: ő bűntársnak tekintetik, és mint ilyen büntettetik, habár szeme előtt sem lebegett az elkövetett bűntett vagy vétség, mihelyt ki van mutatva, habár csak a szenvedélyek felköltésére irányzott közzététel ténye által, hogy ez mozdonya (véhicle) volt a bűntettnek vagy vétségnek". Ezen tan, melynek a gyakorlat teljesen megfelel, kiemelte sarkaiból az intellectualis bűnszerzőségnek fogalmát, mely a jogi felfogás szerint, a sajtó utján közzétett felhívásnak determináló intemivitásában és hatásában áll. E helyett uralomra jutott az úgynevezett félrevezetési vagy elcsábítást elmélet; e kivételes, csupán a sajtó utján elkövetett bűntettekre és vétségekre nézve készitett eszme, mely a „rábírás 1 ' szoros értelmű tényelemét, bizonyos meg sem határozható szenvedély, vagy indulat felköltésóre irányzott törekvés által helyettesíti, s az ilynemű homályos hatást elegendőnek nyilvánítja, az eszményi bünszerzőség megállapítására. Ezen theoria és az ebből származott gyakorlat ellen keresett és keres menedéket a közérzület a büntető jog átalános elveinek alkalmazásában; a felbujtásnak, mint határozott jogfogalomnak érvényesítésében a sajtó utján elkövetett büntettek ós vétségek eseteiben is. Vannak ugyan ezenkívül is vétkes felhívások, melyek a felbujtás fogalma alá nem subsummálhatók, de azért büntetlenül az állam és a közrend szempontjából nem maradhatnak: ezek a figyelembe vehető nézetek szerint, mint a íelbujtásnál sokkal enyhébb szempont alá eső, s csak is kevés szánra s különnemű büntetendő cselekmények foglalandók a törvénybe, a nélkül, hogy ez által a felbujtás fogalma, a büntetőtörvény egyik megállapított sarkelve vagy rendszere vitiáltatnók. A megjelölt és közelebbről körülvonalzott két eszme a felelősségi rendszer és a felbujtás jogi természete képezi valóságos mozdonyát azon két iránynak, mely a sajtó utján elkövetett bűntetteknek és vétségeknek vagy a büntetőtörvénykönybe, vagy külön sajtótörvénybe fölvétele mellett nyilvánul. A mint a czél, az egyik vagy másik methodus által tartatik elérhetőnek, vagy kevesebb nehézséggel biztosithatónak: a szerint alakulnak és állapittatnak meg a methodus iránti nézetek. A jelen törvényjavaslat, mint már említve volt, a sajtó utján elkövetett bűntetteket és vétségeket is fölvette intézkedései közé, s ez által azon nézethez csatlakozott, mely a büntetőtörvénykönyv kívánatos egységének fentartása mellett, a fennebb megjelölt két kérdésre nézve, teljesen megfelelhetni vél az irányadó szempontoknak, s nem tartja szükségesnek, hogy egy és ugyanazon nemű cselekmény, két külön törvényben két külön • osztályra osztassék a szerint, a mint az vagy sajtó utján, vagy más módon követtetett el. A büntetőtörvénykönyv feladata ugyanis, meghatározni a büntetendő cselekményeket és azok büntetését. Erre nézve nem szükséges, hogy a sajtó utjáni elkövetés s annak -büntetése külön törvény tárgyát képezze. Nem különnemű cselekmények azok, a melyekről itt szó van, hanem a törvényben meghatározott ugyanazon cselekménynek egy bizonyos eszköz általi elkövetése. Elfogadva azon tételt, hogy a felbujtás fogalma csakis egy lehet, akár parancs, akár rábeszélés, akár nyomtatvány legyen a mód, a mely által a mindenik esetben szükséges tényező, a (determináló erő érvényre juttatik: ezen eszme fentartásával, elenyészik minden indok, mely e szempontból a sajtó utján elkövetett bűntetteknek és vétségeknek külön törvénybe foglalását szükségessé vagy kivánatássá tenné. Másképen áll a dolog, ha a törvényhozás külön, vagyis tágabb értelmet akar adni a felbujtásnak, ha a felbujtás helyett a sajtó utján eszközlött felhívást akarja a sajtóvétség tényezőjévé megállapítani. Ez utóbbi esetben, természetesen szükség lesz külön sajtótörvényre, mert ily tágítás, az átalános büntetőjog elveivel kiegyeztethetlen merev ellentétet képezne, s egy
