Képviselőházi irományok, 1875. V. kötet • 171-200. sz.
Irományszámok - 1875-200. A büntetőtörvényjavaslat indoklása
150 200. szám. végett, s hogy a büntetőtörvénykönyv fölötti discussiókra ne nehezedjék a politikai elfogultságok súlya, tanácsosabb lesz fentartani a jelen helyzetet (az 1831-iki sajtótörvényt). A bizottságnak véleménye a kormány hozzájárulása folytán, a kamara által is elfogadtatott; s ennek következtében, elejtetvén a törvényjavaslat 377., "78., 380. czikkei, egyszersmind elhatároztatott, a sajtó utján elkövetett büntetendő cselekményekre vonatkozó, már ezelőtt elfogadva lett intézkedéseknek kitörlése a törvénj'javaslatból. Teljes joggal tartatik meglepőnek, hogy a kamara ezen határozata folytán eszközlött átvizsgálás folyamában, a bizottság által kitörültettek ugyan a sajtó utján elkövetett büntetendő cselekményeket illető intézkedések, azonban mégis fenhagyatott s törvénynyé vált a 66-ik czikknek negyedik pontja, mely igy szól: „Mint a bűntett vagy vétség szerzői büntettetnek stb.", „azok, kik nyilvános gjmlekezeteken vagy közhelyeken tartott beszédek, „kifüggesztett falragaszok, nyomtatott vagy nem nyomtatott iratok által 1 ' egyenes és eladott vagy szótosztott felhívást intéznek annak elkövetésére". De még ennél is meglepőbb, hogy a később következő 444. és 448. czikkekben az általános büntetőtörvénykönyvbe foglaltattak az esetek is ; ha a becsület vagy hirnév elleni megtámadás vagy a sértés nyomatott vagy nem nyomatott iratok által követtetett el. Ezen jelenség az olasz büntetőtörvénykönyv tervezetének elkészítése és megállapítása alkalmával, lényegben ugyanazon alakban ismétlődött. Az első tervezet elkészülte után ugyanis az igazságügyminister a legfelsőbb és a főtörvényszékeket, egyéb határozottan megjelölt kérdések között: a sajtó utján elkövetett büntetendő cselekményeknek az átalános büntetőtörvénykönyvbe foglalása vagy a sajtóstatutum fentartása iránti véleményadásra híván fel: 1 legfelsőbb és 8 főtörvényszék a befoglalás, 3 legfelsőbb és 7 fötörvényszék pedig a kihagyás mellett nyilatkozott. Hasonló eltérés mutatkozott a törvényjavaslat elkészítésével megbízott bizottságok között is: az első ugyanis a büntetőtörvénykönyvben meghatározott büntetendő cselekményeknek tényező elemei közül azoknak sajtó utjáni elkövetését kihagyta; míg a második bizottság, az illető helyeken a cselekménynek ezen eszköz általi elkövetését is befoglalta. E vélemények tanulmányozása azon meggyőződésre vezet, hogy a vita indokai és az elhatározás elemei lényegileg ugyanazok voltak Olaszországban, mint Belgiumban, s hogy a súlypont nem annyira a sajtóvétségeknek a büntetőtörvénykönyvbe, vagy külön törvénybe foglalásában mint a felelősség kérdésének mikénti megoldásában, s a felbujtás általános criminalistikai elvének a sajtó utján elkövetett bűntettekre vagy vétségekre alkalmazásában vagy tágításában rejlik. Ha e két kérdés az általuk érintett nagy érdekeknek megfelelő elintézést nyer: ez esetben a fennebb megjelölt vita elveszti jelentőségét, s csupán alaki kérdéssé válik. Együttesen felelosek-e a sajtó utján közzétett irat bűnös tartalmáért mindazok, a kik annak létrehozatalára vagy közzétételére közreműködtek f vagy pedig az ezek egyikének felelőssége kizárja-a a többiek felelősségét 1 ? Ezek a tulajdonképeni kérdések, melyekhez egyébiránt még több, alárendeltebb árnyalat sorozható; de a fő, a politikai és jogi tekintetben uralkodó kérdések mindig ezek maradnak. A mi e kérdések elsejét illeti, a németországi törvények — az előbbeni particularisok ép ugy, mint a jelenlegi átalános törvény, az együttes, habár nem mindig az egyenlő felelősség elvét állapítják meg. Ezen rendszer uralkodik Angliában is. Ezzel ellenkező elvet követ a belga sajtótörvény. Franczia- és Olaszország sajtótörvényei, valamint az 1868. október 15-iki osztrák sajtótörvény — ámbár lényeges különbségekkel — vegyes rendszert állapítottak meg, nem csatlakozva föltétlenül sem az egyik, sem a másik rendszerhez.