Képviselőházi irományok, 1875. V. kötet • 171-200. sz.

Irományszámok - 1875-200. A büntetőtörvényjavaslat indoklása

144 200. szám. 3. Az ipartörvény. 4. Az államjövedéki törvény. 5. A vadásztöryény stb. Egy szorgalmas férfi elősorolta mindazon törvényeket és rendeleteket, melyek az 185l-ik évi porosz büntetőtörvénykönyvön fölül s ehhez tartozólag, "Vagy ezzel szorosabb vagy tágabb öszszefüggésben, hatályban maradtak ; ezen sorozat Goldanner Archiv für preuss. Strafrecht II. kötetének 13. lapját (670—712) foglalja el. Nem lehetvén e szerint a büntetőtörvénykönyv valamennyi büntetendő cselekményt magában foglaló teljes egész: csupán azon kérdés igényel indokolást: vájjon be kellett volna-e foglalni mindazt a jelen törvényjavaslatba, a miről az 1843-ik évi bilntetőtor vénykönyvi javaslat, külön részekben intézkedett? Az 1843-iki magyar büntetőtörvénykönyvi javaslat külön „Toldalékot" csatolt a bűntettekről intézkedő részhez, s harminczkilencz szakaszban megállapította mindazt, a mit a kihágásokra nézve megállapitandónak tartott. ——« — Ezen fölül magában foglalja azon törvényjavaslat: a teljes börtönrendszert, a végrehajtás minden részleteivel, és a bűnvádi eljárást. A kihágásokat illetőleg mindinkább keresztülhatol annak felismerése, hogy azok természetüknél fogva nem tartoznak a büntetőtörvénykönyvbe, s hogy ennek átalános része a kihágásokra csak csekély részben alkalmazható. A legtöbb kihágás nem képez valóságos jogsértést, hanem bizonyos cselekményből vagy mulasztásból könnyen származható jogsértés megelőzése végett alkotott törvénynek megszegését. A koldidás által például nem sértetik meg sem a magán-, sem a közjog, de azon veszélyek megelőzése végett, melyek a tapasztalás szerint abból származnak, hogy gonosztevők gyakran szánalmat gerjesztő alakot fölvéve, a magánlakba behatolnak, vagy egy később kiviendő merénylet czóljából fürkészik ki a viszonyokat: ezen tapasztalás szükségessé teszi, hogy a koldulás vagy egészen eltiltassék, vagy pedig külön rendőri szabályoknak vettessék alá, mely tilalomnak vagy szabályoknak megsértői büntetés alá vonatnak; nem azért, mert valakin jogsértést követtek volna el, hanem azért, mert a törvény tilalmát szegték meg. Ugyanez áll a kóborlókra nézve, valamint a legtöbb rendőri kihágásra nézve is. A kihágásról szóló törvények rendszerint praeventivek, s a nagyobb büntettek, vagy veszélyek megelőzésére számitvák; a bűntettekről és vétségekről intézkedő törvények pedig rendszerint repressivek, s csak a legritkákb eset, hogy az utóbbiak között oly cselekmény vagy mulasztás is foglaltassák, melynek önmagában véve nem lévén bünjellege, csupán a nagyobb veszély megelőzése végett minősíttetik vétségnek, s büntettetik az ezekre nézve megállapított súlyosabb büntetéssel. Ilyen például a törvényjavaslat 304. §-ában foglalt azon rendelkezés, mely szerint vétséget követ el ós e miatt büntetendő, a ki az elárusitásra vagy szétosztásra szánt, az egészségre ártalmas valamely élelmi czikket árudájában tart, habár abból még semmit sem adott is el, vagy az eladást még meg sem kísérletté. Ilyen a 436. §-ban meghatározott megvesztegetés is, melynek tényálladékához nem szükséges, hogy a közhivatalnok hivatali kötelessége ellen cselekedjék, vagy cselekedett légyen; hanem már maga azon tény által be van fejezve a vétség, ha a közhivatalnok hivatali kötelességéhez tartozó valamely cselekménynek, habár helyes és igazságos teljesítéséért ajándékot, előnyt elfogadott, vagy az ez iránt tett ígéretet nem utasította vissza. Ide tartozik a 440. §-ban fölvett eset is. Mindkét esetet a vétség súlyosabb bünösségi fokára emelik a törvények, ámbár a tett maga nem sért meg jogot, és természetének tüzetesebb szemügyre vételéből belátható, hogy mindkét esetben csupán megelőzni czéloztatik az azokból származható nagyobb veszély, a hivatali hatáskör netaláni bűnös felhasználása.