Képviselőházi irományok, 1875. IV. kötet • 119-170. sz.

Irományszámok - 1875-125. Törvényczikk a közös hadsereg (hadi-tengerészet) és a m. kir. honvédség egyéneinek katonai ellátásáról

125. szám. 45 kegyelmi tényei, vagy az eddigi különleges szabványok és az illető minister fölterjesztésére ő Felségének külön elhatározása alapján nekik beszámitandók, — személyükre nézve jövőre is ér­vényben maradnak. , 131. §. A szolgálati időnek a nyugdij kiszabásánál a jelen törvény 13. és 78. §§-ban kimondott kedvezőbb számitásba vétele Ugyanezen okból a katonai térképezésnél és háromszögelésnél á'z 1871. évi január 1-től alkalmazott tisztekre, hadapródokra és altisztekre nézve, az imént nevezett naptól fogva kezdődik. •• A 12. §-ban foglalt kedvezmények átalában szintén a jelen törvény hatályának napjától kezdődnek ugyan, — azonban azon főhadnagyok és hadnagyokra nézve, kik a katona-kópző-inté­zetek szolgálatába, azon igéret mellett léptek, hogy a tanszakmában való hat évi kielégitő műkö­désük folytán, elő fognak lóptettetni, csak a bekövetkezett előléptetés után és csakis akkor vehetők igénybe, ha az emiitettek ily alkalmazásban még tovább is szolgálnak. 132. §. A katonai jelleg megtartása mellett kilépett azon tiszteknek, kik az 1869. évi július 31-én kelt legfelsőbb elhatározás alapján a tartalékba,' a honvédségbe, ugy a szolgálaton kivüli viszonyba helyeztettek át, valamint a hason sorozatba tartozó azon tiszteknek, kik legfelsőbb jóváhagyás mel­lett, a tettleges szolgálatba már előbb újra beléptek s még abban állanak, a kilépés előtt töltött szolgálati idő, valamely katonái ellátásra való igénynek érvényesitése alkalmával, a nyugdij kisza­básánál beszámítandó. - • 133. §. Azon elhalálozottak családjait, kik ugyan a nyugállományban,. de még a véderőről szóló 1868. évi XL. és XLI. törvényczikkek életbe lépte előtt nősültek, a halálozási negyeddij, illetőleg végkielégítés (25—27. azután 125. §§.) minden körülmények között továbbra is illeti. 134. §. A katonai ellátási törvény a 119., 120., 121., 122., 123., 125., 126. és 128. §§-ban tar­talmazott határozványok figyelembe vétele mellett teljes mérvben alkalmazandók a jelenlegi hpn­védegyénekre, az őket jövőben megillető nyugdij tekintetében, valamint a honvédség szolgálatából a hadsereg vagy honvédség nyugállományába már áthelyezett egyénekre is. 135. §. Azon egyéneknek, kik a honvédségnek az 1868. XLI. törvényczikk alapján történt felállí­tásakor a hadsereg (haditengerészet) tettleges állományából az előbbinek tettleges állományába helyeztettek át, a nyugállományba már bekövetkezett vagy bekövetkezendő áthelyezésükhöz a nyug­díjnak a hadseregben (hadi tengerészetben) teljesített tettleges szolgálat alapján járó hányada a közös hadsereg javadalmazásából fizettetik, a mennyiben a 128. §-ban meghatározott eset nem állana be. 136. §. Azon szolgálat, mely a polgári államszolgálattal egyenlőnek tekintendő, véglegesen a pol­gári államszolgálatban álló egyének nyugdíjazási törvénye által lesz megállapítandó, ennek alkotá­sáig azonban esetenkint a jelenleg alkalmazott szabályok alapján, az illetékes ministerium által ha­tároztatik meg. 6 l | 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom