Képviselőházi irományok, 1875. I. kötet • 1-48. sz.
Irományszámok - 1875-40. Törvényjavaslat a közegészségügy rendezéséről
40. szám. 261 XI. FEJEZET. Vasúti és hajózási egészségügy. 77. §. Mindazon intézkedéseket, melyek által az országban lévő összes vasutaknál és az országban közlekedő mindennemű hajóknál alkalmazott személyzet és munkások, továbbá ezen közlekedési intézetek tulajdonához tartozó gyárak és kőszónbányákban, úgyszintén a vasutak épitésónél dolgozó munkások, különösen pedig az utasok egészségének lehető biztositására megkívántatnak, az illető vállalatok meghallgatásával, a ministerium szabja meg. 78. §. A vasúti és hajózási egészségügy az állam felügyelete alá helyeztetik. E főfelügyelet különösen kiterjed a netáni szerencsétlenségek folytán történendő tömeges sérülések alkalmával megkívántató gyógyszerek, sebészi kötések és egyébb orvosi készülékek és szerek készentartására, továbbá az ezen közlekedési intézetek számára kiadott egészségi szabályzatnak pontos megtartására; az orvosoknak kellő mérvben alkalmazására; a munkásoknak mind a forgalomban, mind az épületben lévő vasutaknál kellő elhelyezésére, megbetegülesük esetén ápolásuk biztositására; végül a járványok alkalmával megkivántató óvintézkedések mikénti foganatosítására. 79. §. Ezen állami főfelügyelet teljesítése, nemkülönben a vasúti s hajózási egészségügynek részletes szabályozása a belügyi és közlekedési ministerekre bizatik. XII. FEJEZET. Járványok és ragályok. 80. §. Mihelyt valahol több egyén egyidejűleg ugyanazon betegségbe esik, vagy ha ragályos kórok esetei mutatkoznak, a községi elöljáróságnak kötelessége ezt a közegészségi ügyekben elsőfokú hatóságnak azonnal bejelenteni, ki erről a törvényhatóságot értesiti. E bejelentés tételére nem csak az elöljáróság, de az orvosok, lelkészek és tanítók, átalában pedig mindazok köteleztetnek, kik ily betegülési esetekről tudomással bírnak. 81. §. A törvényhatóság a járványt constatálja, intézkedik a járvány elfojtása, illetőleg terjedésének meggátlása czéljából a koronként fenálló járványszabályzatban foglalt óv- és gyógyeljárás pontos foganatosítása iránt. Gondoskodik továbbá, a mennyiben a szükség ugy kívánja, a járvány folytán megbetegültek befogadására szolgáló kórházi helyiségek előállításáról, a kellő orvosi segélynyújtásról, a megkivántató gyógyszerkészlet megszerzéséről, a szükséges ápolási személyzet előállításáról és kitanitásáról, a betegeknek az egészségesektől való elkülönítése keresztülviteléről, a szűkölködők lehető ellátásáról, a fertőtlenítés foganatosításáról, a köztisztaság és a vásári rendőrség pontos kezeléséről, úgyszintén a járvány terjedését előmozdító hatányok lehető megszüntetéséről. Intézkedik végül a járvány állásáról és terjedéséről szóló statistikai adatok, úgyszintén a járvány keletkezésére, jellegére, lefolyására, tartamára stb. vonatkozó időszaki és zárjelentések előterjesztése iránt.